„A forradalmi munkástanács nevében adja át az egész pénzt, nehogy az oroszoknak jusson!”
– kiáltotta 1956. november 15-én Virágh Imre a kecskeméti máriavárosi postahivatalban, miközben fegyvert szegezett a postás Kucka házaspárra. Miután társai, Szabó János és Nagy Lajos – zsebükben 100 ezer forinttal – menekülőre fogták, Virágh utánuk rohant, ám kilépve az ajtón elesett, így már nem tudta utolérni őket. Mire felállt, Szabó és Nagy már motorra pattantak és együtt elhajtottak. A három férfit végül 1957 februárjában börtönbe zárták: bűnösnek találták őket a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rablásban és fegyverrejtegetésben.
A történet első olvasatra jól illeszkedett abba a politikai narratívába, amelyet az oroszok által levert 1956-os forradalom és szabadságharc után a hatalmat átvevő Kádár-kormány terjesztett: miszerint a zűrzavaros napokat számos bűnöző használta ki pitiáner bűntettek elkövetésére. A kommunista propaganda később ezt tovább szőtte azzal, hogy „az ellenforradalom a legsötétebb bűnözőket is felhasználta céljai elérésére” – soraikba sorolva a máriavárosi postafiók kirablóit is.
A történet azonban jóval összetettebbé vált, amikor kiderült, hogy Nagy Lajosra az ítélet után egy újabb per is várt. Fény derült ugyanis arra, hogy az októberi események alatt nemzetőrként tevékenykedett, köze volt a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) megyei bizottsági pénztárának lefoglalásához és felkelésre buzdító röplapokat terjesztett. Sőt, a kecskeméti forradalmi bizottság alakuló ülésén magát a fegyveres felkelők parancsnokának nevezte – ami később végzetesnek bizonyult számára.
Nagy Lajos története ma is zavarba ejtő elegye a forradalmi pátosznak, a káosznak és a kétségbeesett túlélési kísérleteknek. Kádárék szemében ellenforradalmár volt, a törvény szemében közönséges rabló, az utókor szemében pedig – minden törvénybe ütköző tette ellenére – ha példakép nem is, de hősi szerepvállalása miatt mártír.
Tóth Bálint levéltáros írása nem vállalkozik ítéletre, de Nagy Lajos sorsán keresztül jól látszik, hogyan változott meg a megtorló kádári hatalom ítélete, és miként súlyosbodott, amikor már nem egy köztörvényes bűnöző, hanem egy „ellenforradalmár” büntetéséről kellett dönteni.
Az első eljárás 1957. február 13. és 19. között zajlott Kecskeméten, a Szegedi Megyei Bíróság vezetésével, nyilvános tárgyaláson. Ekkor rablás és fegyverrejtegetés miatt ítélték el 14 évre. A büntetésébe beleszámították az előzetes letartóztatásban töltött napokat is. Ez november 18-tól közel három hónapot tett ki, mivel a postarablás után két nappal már elfogták egyik társával, Szabó Jánossal együtt.
Szabóval 1956. november 9-én ismerkedett meg, amikor annak szállásadója révén találkoztak. Szabó korábban betöréses lopás miatt ült börtönben, és többször büntették szökési kísérletei miatt is. Végül az Elnöki Tanács kegyelme révén 1956. október 10-én szabadult, és ezután került Kecskemétre. Itt érte a forradalom, ahol fegyveres felkelőként és nemzetőrként vett részt az eseményekben, majd november 4-én a szovjet katonák lefegyverezték.
Miután megismerkedtek, Nagy Lajos még aznap felkereste őt Egressi utcai lakásán, és ismerőse, Virágh Imre számára kért ruhát. A többszörösen büntetett, a forradalom idején a váci börtönből kiszabadult Virághot Nagy még Várpalotáról ismerte, ahol 1953-ban mindketten börtönbüntetésüket töltötték. Akkor Virágh segített a beteg és legyengült Nagynak, így most ő viszonozta a segítséget, miután régi börtöntársa november 4-e után feltűnt Kecskeméten. Szabótól egy katonai pufajkát szerzett számára, amelyet annak jelenlétében át is adott Virágh Simon utcai lakásán. Ezután már hárman mentek át a szomszédos zugbomérésbe.
Komoly gondot jelentett az 50-es években a zugbormérés / Petőfi Népe, 1958
Ezt követően naponta találkoztak, akár többször is egy nap a különböző zugméréseknél. Ilyenkor megvitatták a helyzetüket, ami egyiküknek sem volt túl kedvező, tekintve, hogy Virágh, mint szökevény, Nagy és Szabó pedig mint volt nemzetőr igyekezett kerülni a rendőrökkel való találkozást. Egy alkalommal Nagy Lajos – miután sem Szabónak, sem Virághnak nem volt pénze – felvetette, hogy a tiszakécskei postahivatalnál őrzött másfél millió forintot jó volna megszerezniük. Szabónak át is adott egy rendőrségi pisztolyt, de azonkívül, hogy az ittas állapotban lévő Virághot gyalog útnak indították Tiszakécskére, semmi nem lett az ötletből.
November 14-én Nagy egy levelet íratott meg Szabóval, majd elküldte őt a máriavárosi 3. számú postahivatalba, hogy adja fel. Amikor Szabó visszatért, Nagy azonnal érdeklődött, mit tapasztalt, kezeltek-e ott pénzt. Mivel Szabó nem látott ilyet, délután elküldte Virághot is körülnézni, vele együtt Szabót. Szabó most a posta előtt várakozott, amíg Virágh bement, és levélpapírt, illetve bélyeget vásárolt.
Mire végeztek, megállt egy zöld postaautó az épület előtt. Virágh erre lemondóan megjegyezte: „Hiába okoskodik Lajos, itt nem lehet semmit csinálni… innen minden nap elviszik a pénzt.” Amikor mindezt elmesélték Nagynak, ő mégsem vetette el a rablás gondolatát. Sőt, azt javasolta, hogy a pénzt még elszállítás előtt kellene elvinni.
Másnap újra találkoztak. Bár semmilyen konkrét tervük nem volt, két óra előtt hárman elindultak a posta felé. Szabó előbb hazament, katonai egyenruhát vett fel, a fegyverét pedig letette, hogy elfogás esetén ne találják meg nála. Nagy Lajos motorját tolva haladt mellette, mögöttük lemaradva Virágh követte őket. Nagy egy közeli utcasarkon állt meg. A postára ismét csak Virágh és Szabó ment be. Előtte Nagy Virághnak adott egy csőre töltött pisztolyt, Szabótól pedig kapott egy kézigránátot.
Belépve Virágh – akárcsak előző nap – levélpapírt és borítékot kért. A hivatalban ekkor nem volt ügyfél, csak a postás Kucka házaspár tartózkodott bent. Amíg Virágh írta a levelét, Szabó az ügyféltérben járkált, de legtöbbször az ajtónál állt. Ez hamar gyanússá vált Kuckának, aki halkan megjegyezte feleségének, hogy attól tart, ki fogják őket rabolni.
Virágh ekkor újabb levélpapírt kért. A postás ettől még idegesebb lett, felkapta a telefonkagylót és belekiabált, hogy „Segítség!”, bízva benne, hogy a központban hallják. Erre Virágh fegyvert rántott, és a pénzt követelte:
„A forradalmi munkástanács nevében adja át az egész pénzt, nehogy az oroszoknak jusson!”
Kucka eleinte hárított, mondván, hogy a pénz nem az övé, nem adhatja oda. Végül azonban a rátartott fegyver és felesége könyörgése rábírta, hogy átadja a pénzt. Az üvegablakon keresztül kiadott kötegeket Szabó a kabátjába rejtette, miközben Virágh végig rájuk szegezte a pisztolyt.
Amint Szabó végzett, kiszaladt az utcára. Virágh távozóban megpróbálta megrongálni a telefont, de nem boldogult vele. Végül Kuckáné mutatta meg, hol kell kihúzni a készüléket a konnektorból. Miután így elnémította a telefont, Virágh is Szabó után indult, de kilépve az ajtón elesett. Így már nem tudta utolérni társát, aki ekkorra felpattant a motorra, és Nagy Lajossal együtt elmenekült.
A gyalog menekülő Virágh helyzete akkor vált igazán kényelmetlenné, amikor Kucka felocsúdva utána eredt, és közben hangosan segítségért kiabált. Többen is csatlakoztak az üldözéshez. Egy kerékpáros eléhajtással próbálta feltartóztatni Virághot, de ő pisztolyával félreállította.
Virágh végül a közeli Cédulaház utca egyik udvarára futott be. Kucka egy arra haladó ismerős autójába ülve követte. Amikor odaértek, Virágh épp a WC-helyiségből lépett ki. Azonnal elfogták és a rendőrségre vitték. A helyszínelők később a WC-ben megtalálták a pisztolyt és a kézigránátot is. Virágh még aznap terhelő vallomást tett társaira.
Közben a másik két elkövető a város határában, az Úrihegy 19. alatti tanyán húzta meg magát Papp Mihálynál. Kiérkezésük után a pénzt több helyen elrejtették a tanya területén, majd félretettek egy részt Virágh számára is. Ezután visszatértek Kecskemétre, hogy – a megbeszéltek szerint – a rablás után találkozzanak vele. Itt értesültek arról, hogy Virághot letartóztatták.
Ezután Szabó lakására mentek, és a vele együtt élő Kriminál Jolánt is a tanyára vitték. Másnap, amíg Jolánt bevásárolni küldték a városba, Nagy és Szabó motorral Nagykőrösre mentek. Itt Nagy egykori börtöntársát, Váradi Aladárt keresték fel. Váradi szállást adott Szabónak aznap éjszakára, Nagy pedig anyósánál aludt.
November 18-án reggel Nagy nem jelentkezett. Szabó ezért házigazdája piaci árusítóhelyéhez ment, ahol végül Nagy is előkerült. A motort Váradinál hagyták, majd Szabó egy bérelt motorral indult vissza Papp tanyájára. Ott azonban már várta a rendőrség.
Amíg Nagy és Szabó Nagykőrösön voltak, a rendőrök Virágh vallomása alapján azonosították őket, és azt is kiderítették, hol rejtőzködtek. Szabó elfogása után még aznap Nagyot is kézre kerítették Nagykőrösön.
A házkutatások során az elrabolt 103 539 forintból 74 000 forint került elő. Emellett egy járókelő 8400 forintot talált nem messze a postától, ahol Nagy a motorral várakozott. Így a pénz döntő része meglett. A fegyverek – pisztolyok, töltények, tárak, a kézigránát – szintén előkerültek.
Ekkorra mindhárom elkövető kihallgatása folyt. Szabó és Virágh vallomása már a kezdetektől egyezett, és többnyire beismerték a tettüket. Nagy ezzel szemben mindent tagadott. Úgy próbálta beállítani magát, mint aki csak akkor értesült a rablásról, amikor Szabó felült mögé a motorra, és kérte, hogy gyorsan hajtsanak el. A pénzt pedig azért fogadta el, mert állítása szerint a forradalom áldozatainak akarta elküldeni Budapestre.
Az 1957. február 13-án megkezdett gyorsított bírósági eljárás során mindhármukat bűnösnek találták a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rablás és fegyverrejtegetés bűntettében. Nagy Lajossal szemben – tagadása ellenére – nemcsak a kecskeméti rablás felbujtójaként jártak el, hanem tényként megállapították a tiszakécskei posta kirablásának tervét is.
A bíróság ugyanakkor eltekintett attól, hogy a rablást különösen nagy kárt okozó bűncselekményként minősítse, mivel az eltűnt összeg nem okozott fennakadást a posta működésében, csupán a napi forgalom egytizedét tette ki, és nagy része visszakerült. Az elkövetők büntetett előélete azonban súlyosbító körülményként szerepelt. A bíróság szerint “a cselekmény tárgyi, társadalmi veszélyességét növeli, hogy a vádlottak az ellenforradalmi eseményeket követő zavaros helyzetet használták ki.”
Mindezek alapján első fokon Nagy Lajost 14 év börtönre ítélték. Szabó János és Virágh Imre, a másod- és harmadrendű vádlottak 12-12 évet kaptak.
Egy hónappal később, a másodfokú tárgyalás után újabb per várt Nagyra. Az elsőfokú ítéletét ugyanis hatályon kívül helyezték, és új eljárást indítottak, mert „az ügyészség az elsőfokú bíróság által elbírált cselekményeken túl további tények miatt is vádat emelt [ellene].”Ezek Nagy nemzetőri tevékenységéhez kötődtek.
Másodfokon a bíróság számára kiemelkedő volt, hogy Nagy részt vett a forradalom alatt a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) megyei bizottsági pénztárának lefoglalásában. Mivel ez a cselekmény nem tartozott a gyorsított eljárás körébe, az elsőfokú bíróság nem állapított meg tényállást az üggyel kapcsolatban. Így a Legfelsőbb Bíróság különtanácsa március 18-án másodfokon Nagy ellen újabb eljárást rendelt el, míg Szabó büntetését 10 évre szállította le, Virághét pedig helyben hagyta. A megismételt eljárás során Nagy az időközben letartóztatott Bognár Ferenccel, a kecskeméti nemzeti bizottság elnökhelyettesével és munkástanácsi képviselőjével került egy perbe, aki mások mellett szintén ott volt 1956. október 31-én az MDP pénztár lefoglalásakor.
Bár a bíróság első fokon nem – legalábbis a Nagy Lajos ellen hozott ítélet alapján – foglalkozott vele, a pártsajtó, a Petőfi Népe már a kezdetektől kiemelte az elkövetők „ellenforradalmi” tevékenységét. Közvetlenül a postarablás utáni második nap megjelent cikkében röviden ismertették a rablók bűnözői múltját és Nagy nemzetőri tevékenységét. A cél az volt, hogy a forradalom résztvevőit szinte mind alvilági embereknek vagy volt nyilasoknak, csendőröknek, fasisztáknak tüntessék fel.
„Az ellenforradalom a legsötétebb bűnözőket is felhasználta célja elérésére. Ezek közé tartoztak a máriavárosi postafiók kirablói is”
– írták egy későbbi számban.
Közülük Nagy Lajost külön felhasználta a propaganda a forradalom lejáratására. Nemcsak közönséges bűnöző volt, akit lopásért és feketevágásért ítéltek el korábban, hanem a Waffen-SS tagja is volt – szórta ítéleteit Nagyról a megyei lap. 1944. október 8-án jelentkezett Bácsbokodon, ám valószínűleg kényszersorozás útján, mivel a nevezett faluban, illetve környékén egységesen behívták a lakosságot. Önkéntes belépése is kérdéses lehet, mert hamarosan megszökött az alakulatától, és tolmácsként később szovjet katonáknak segített Nyergesújfaluban. Sőt, amikor a települést visszafoglalták a németek, elfogták, és hogy elkerülje a büntetést újra jelentkezett katonának, de ekkor is sikerült megszöknie. A háború után az SS tagsága miatt hadbíróság elé került és internálták, ám az előbbiek után már nem meglepő, hogy később innen is megszökött.
Bár minden hír ellenére, valójában Nagy nem lett a kecskeméti forradalmi bizottság tagja. Tényleg megjelent az alakuló ülésen, ahol nagy hangon feladatot követelt magának, de a nemzetőrséghez irányították. Forradalmi szerepe azonban nem itt kezdődött.
Kecskeméten nem volt főiskolai vagy egyetemi diákság, mint Szegeden, és a nagyüzemi munkásság száma is ekkor még elenyésző volt. Hiányzott az a réteg, amely – ahogy a fővárosban és más vidéki városokban – a megmozdulások megindítója, majd mozgatója lett volna. A Hírös Városban október 23-a után másként alakult a helyzet. Nem voltak még tüntetések, az emberek inkább kivártak, a rádión keresztül követték a fővárosi eseményeket. A katonai jelenlét a városban jelentős volt: a magyar mellett szovjet egységeket is készenlétbe helyeztek, erődemonstrációs felvonulást tartottak. A városban a 3. hadtest parancsnoksága is állomásozott, élén Gyurkó Lajos vezérőrnaggyal, aki a kezdetektől a forradalom kíméletlen leverése mellett állt.
Kecskeméten október 26-án spontán tüntetések indultak. A délelőtt folyamán a kisebb üzemeknél leszedték a csillagokat, eltávolították a rákosista feliratokat. A tömeg aztán a megyei pártbizottság elé vonult, ahol a vezetők beleegyezésével szintén lebontották az ötágú csillagot. Ekkor dulakodás alakult ki a tüntetők és a katonák között, lövöldözéssel végződve.
Fotó: Király László György hagyatéka
Az ÁVH épületénél is leadtak egy sorozatot, miután a tömeg a vörös csillag leverése után be akart hatolni az épületbe. Ezt követte a szovjet emlékmű megrongálása és a börtön ostroma. Majdnem egy időben a rendőrségnél is nagy tömeg gyűlt össze, fegyvereket követelve. Bár beengedtek egy küldöttséget, a tüntetők végül behatoltak az épületbe, és több rendőrt lefegyvereztek.
Nagy Lajoshoz is itt kerülhetett fegyver. Már délelőtt a pártbizottságnál csatlakozott a tömeghez. A behatolás során az egyik rendőr váll-lapját letépte, és kikergette az épületből. A fegyverhez jutott tüntetők ezután csoportokat alakítottak, köztük Nagy is, valamint későbbi rablótársa, Szabó János. Társaival egy katonai terepjárót is szereztek, amelyen egy rendőrt a város szélére vittek, lefegyverezték, megverték, majd elengedték. Később a vasútállomást foglalták el, ahol több katonát lefegyvereztek, és megrongálták a telefont és a távírót. Nagy valószínűleg részt vett az este kialakult harcokban is, amely során a rendőrség környékén elfogták. A felkelést október 28-ra leverték, Nagy október 26–30. között fogságban volt.
Kiszabadulása után másnap megjelent a forradalmi bizottság alakuló ülésén mintegy 40 vasutassal és buszsofőrrel, feladatot követelve magának. Ezt elutasították, és a Nemzetőrség helyi csoportjához irányították, amely a szovjet megszállók ellen küzdő honvédségi, rendőrségi és civil ellenállókból állt. Ide csatlakozott Lukács András százados is, akiről évekkel később kiderült, hogy a Nagytemplom tornyának zsalugáteres ablakából lőtt napokkal korábban a tüntető tömegbe, majd nevét összefüggésbe hozták a kecskeméti főtéren történt sortűz levezénylésével is, amelyben öten meghaltak, 19-en megsebesültek. Mindez azt is érzékelteti, hogy ki milyen módon állt át – „öltözött át” – egyik oldalról a másikra, egyik pillanatról a másikra.
Visszatérve Nagyhoz, leleményességét mutatja, hogy autóval és testőrrel is rendelkezett ezekben a napokban, aki feladatul kapta, hogy a környező településeken ellenőrizze a nemzetőröket, röplapokat terjesszen, és ösztönözze a helyieket a forradalmi bizottságok alakítására.
Október 31-én történt a már említett megyei pártbizottsági pénz lefoglalása. Ekkor Bognár Ferenc, Osváth Sándor és Lukács András százados társaságában elment a pártbizottsághoz, hogy a pénzt lefoglalják. Az összeg azonban Hajlik Gábornál, a párt pénzéért felelős személynél volt, így a lakására mentek, ahol 235 780 forintot adott át. A vád szerint Nagy fegyverrel kényszerítette Hajlikot az átadásra, míg Bognár egy 1990-es interjúban ezzel ellentétesen nyilatkozott. A pártbizottsághoz visszatérve jegyzőkönyvet is felvettek a lefoglalásról, mondván:
„Nem rablók vagyunk.”
Valószínűleg így történt, a pénzt a rendőrségen ugyanis egy vaskazettában helyezték el, majd később szétosztották: egy részét a Nemzetőrségre fordították, másik részét a sofőröknek osztották ki, de jelentős összeg jutott Nagynak is. Miután a szovjetek elfoglalták Kecskemétet, Nagy néhány napig bujkált, majd társaival a kialakult káoszban megpróbálták kirabolni a máriavárosi postát, mely 1937 ősze óta működött a Mária körút 5. szám alatt.
Nagy Lajos a kecskeméti 56-os események egyik meghatározó alakja volt. Saját maga is így gondolhatta: a forradalmi bizottság alakuló ülésén megjelenve a fegyveres felkelők parancsnokának nevezte magát. Mindez azonban az újra lefolytatott eljárás során megpecsételte sorsát.
Elsőfokon a Szegedi Megyei Bíróság 1957. június 29-én hozott ítéletet. Nagy Lajost bűnösnek találták a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételben, a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett, különösen nagy kárt okozó rablásban, robbanóanyag jogosulatlan tartásában és fegyverrejtegetésben. A büntetés halál volt.
Cikkek a Petőfi Népéből, 1957
Az ügyet másodfokon a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta, amely helyben hagyta az ítéletet. Kiegészítették azzal a súlyosbítással, hogy a vádlott terhére bizonyítást nyert ellenforradalmi cselekményeket a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezett mozgalomban tevékeny részvétellel elkövetett bűntettnek minősítette. A postarablást és az MDP pénz lefoglalását külön számítva két rendbeli, különösen nagy kárt okozó rablásnak állapították meg, így még szigorúbb büntetést lehetett kiszabni.
Vádlott-társa, Bognár Ferenc, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és a társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett különösen nagy kárt okozó rablás miatt 10 év börtönt, 10 év egyes jogoktól való eltiltást, valamint teljes vagyonelkobzást kapott. A korábban vele készült interjúban így emlékezett Nagy Lajosra:
„Tipikus forradalmi szereplő volt, akit nem lehetett félretenni, mert határozott, fegyveres harcra bármikor vállalkozó ember volt, és politikailag éppen olyan elveket vallott, mint mi. Csak a módszereivel nem tudtunk mindenben egyetérteni.”
A postarablásról pedig így számolt be:
„Fiatal volt, és azt gondolta, feltesz mindent egy lapra. Jelentkezett egy TEFU-sofőr, hogy 100 ezer forintért, társaival együtt, elviszi őket az osztrák határig. Ezért a pénzért próbálták meg kirabolni a máriavárosi postát. De elkapták az egész csapatot.”
Bár Bognár elbeszélése némileg enyhítene Nagy Lajos bűnén, a per során megállapított tények erre nem utaltak. Az igazi indíték soha nem fog kiderülni.
Nagy Lajost 1957. október 1-jén Budapesten, a X. kerületben végezték ki.
Tóth Bálint írása
(szerkesztette: Falusi Norbert)
Kiemelt kép forrása: libcom.org/article/hungarian-revolution-1956
Levéltári forrás:
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár
- Nbf II. 5149/1957.
Felhasznált periodikák:
Petőfi Népe, 1956, 1990
Kecskemét törvényhatósági jogú város teljes polgári név- és címtára az 1943-44. évre - Kecskemét, 1943)
Falhasznált irodalom:
Bátki Ferenc: A fegyveres felkelés igaz története. é.n.
Kovács Zoltán András-Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon. Paktum Nyomdaipari Társaság
Budapest, 2001
Szakolczai Attila-Á. Varga László (szerk.): A vidék forradalma, 1956. 1956-os Intézet - Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2003
Tóth Ágnes (szerk.): 1956 Bács-Kiskun megyei kronológiája és személyi adattára. I. kötet. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltára, Kecskemét, 2001
Hasznosak ezen történelmi eseményekről történő hiteles írások megjelentetése, mert anno nem mindig az igazat olvastuk.