Gyakran halljuk azt, hogy már olyan korban élünk, amikor a könyvek befolyása és egyáltalán a fontossága lehanyatlott; ahogy azt is, hogy már az írott szóé is. Csakhogy ma is sokakban látunk nyitottságot arra vonatkozóan, hogy keresik, kutatják az elfelejtett történeteiket, családi hovatartozásukat, elvándorolt/bevándorolt/elhunyt közösségeik tagjait, elbontott vagy lerombolt városrészükben épült házak, szobrok, kegyhelyek fennmaradt emlékeit.
Mindennek van történelme, még a történetírásnak is, legfeljebb az változik, hogy mivel, hogyan és milyen módszerekkel járunk utána a megtörténteknek. A múlt iránti érdeklődésünk ugyanis nem változik, az mindig is létezni fog, legfeljebb a történetmesélés (és a történetek nézése/hallgatása) lesz fontosabb a történetírásnál – talán már ma is nagyobb befolyásra tett szert.
A történelem, a múltunk iránti érdeklődés és történeteink feljegyzése azonban aligha elválasztható az írott szótól. Ha filmre is visszük a már elmúlt eseménysorokat, a forrásokat előbb össze kell rendeznünk, hogy érthető, kerek, egész kép táruljon elénk.
A Kecskerégen kecskeméti és vidéke közel régi és nem túl messzi régi történeteiről szól. Kecskemét város és polgárainak epizódjaiból írunk, terveink szerint olvasmányos, tanulságos és tovább gondolandó írásokat. Vannak és lesznek rövidebb és hosszabb fogalmazványok, érdekfeszítőbbek, olykor bulvárosak. És olyanok, amiknek tartalma sorsfordító országos és/vagy egyetemes változások időszakából származnak, illetve várostörténeti és helyi társadalomtörténeti nézőpontból generációk életére, így akár jelenünkre is hatottak.
Kecskerégen, avagy Kecskeméten régen tematikájú újságunkkal járulunk hozzá szüntelen változó világunkban kecskemétiségünk kereséséhez és formálásához –; közvetve kritikusabb történelemszemlélethez, hiszen kellő forráskritika nélkül a történelem könnyen válik manipulatív eszközzé, pusztán jól csengő jelszavakká a politika kezében.
Odafigyeléssel forgatjuk a kecskeméti helytörténeti munkákat; írásaink forrásanyagát azonban korabeli újságokból, levéltári dokumentumokból, kiadatlan kéziratokból, és vagy interjúkból merítjük – törekedve arra, hogy eddig nem, vagy alig hallott, vagy a homályba veszett történeteket hozzunk napfényre.
Hogy honnan és mikortól indul a helyi vonatkozású történelemírásunk – és mesélésünk – az a szerzőink által fellelt forrásoktól függ. Az viszont, hogy korban meddig mesélünk Kecskemétről azt meg tudjuk mondani – és meg is kell határoznunk szakmai szempontok miatt, és azért is, mert régebbi dolgainkról írunk – így tehát valahol a kilencvenes évek közepénél húzzuk meg képzeletbeli időhatárunkat.
Dr. Falusi Norbert
kecskeregen.hu felelős szerkesztője
