1949-ben, a kommunista hatalomátvételkor a kecskeméti Városházán is megkezdődött a „demokráciaellenesnek” minősített festmények és jelképek eltávolítása. Mező Mihály – a város későbbi tanácselnöke – azonban nem hagyta elveszni a művészileg értékes képeket, és egy leleményes megoldással, azokat szovjet alkotásokként feltüntetve, kijátsztotta az ellenőrzést. A történet jól érzékelteti a Rákosi-korszak mindennapjainak sajátos, olykor abszurd helyzeteit.
„– A 29-es szobából elvittem a két képet és két másik szobában helyeztem fel a falakra, az ott lévő és meghagyásra ítélt képek közül pedig két olajfestményt bevittem a 29-es szobába és vártuk Molnár Miska ismételt jelentkezését. A másik szobában elhelyezett és kifogásolt képekre pedig egy barna ragasztószalagot helyeztem el és Az ábrándozó nő c. festményre: Nikolajev: Kujbisevi asszony, A tengerparti részlet c. festményre pedig: Muszirszkij: Grúz tengerparti részlet szöveget írtam. A ragasztópapírra írógéppel írtakat kissé elpiszkoltam mintha az írás eredeti felírás lett volna, régen írták volna rá.
Molnár Miska 3 hét múlva valóban jött, kissé be volt csípve – délután jött – engem keresett. Már előre jelezte, hogy otthon felejtette a feljegyzéseit, így az emlékezetére támaszkodott. Végigjártuk ismét a szobákat és különösen ennél a két képnél időzött sokáig, olvasta a felírásokat és még meg is dicsérte a szerzőket, hogy ilyen szép képeket tudtak festeni. Ez történt 1949. április végén vagy május elején.
Az egész osztály tudta a dolgot, nem szóltak, túljártunk Miska eszén, a képek azóta is megvannak, amint írtam, jelenleg kiállításon vannak.”
E sorokat Mező Mihály, Kecskemét későbbi tanácselnöke gépelte le 1972. március 16-án. Feljegyzését a dokumentum tetején ezzel a megjegyzéssel toldotta meg: „Megjegyzés a határozathoz: a történelmi hűség kedvéért írom ezt”.
A történet hátterében az 1948–1949-ben bekövetkezett kommunista hatalomátvétel áll, mely alapjaiban alakította át a kecskeméti középületek arculatát és díszítését is. Az 1949-es választási kampány valójában a korlátlan Rákosi-kultusz főpróbája volt: a rendszer mindennel szakítani kívánt, ami egy kissé is kötődött a Horthy-korszak Magyarországához, valamint a nyilas, náci-barát Szálasi-bábkormányhoz.
A Magyar Függetlenségi Népfront felkérésére ezért Czagány Ferenc polgármester 1949. március 30-án elrendelte, hogy a „demokráciaellenes képeket” távolítsák el a kecskeméti Városháza termeiből. Az egypárti diktatúrát – némi eufemizmussal – „népi demokráciának” nevezték. Ennek értelmében a műszaki osztályt bízták meg a közgyűlési terem falfreskóit körülvevő nyilaskeresztek felülfestéssel való eltüntetésével, valamint a Városháza körhomlokzatán található koronadíszek eltávolításával. Az irodákban függő festményeket összeírták, és többségüket dr. Szabó Ambrus főkönyvtáros kezelésébe adták, azzal az utasítással, hogy városi letétként juttassa el a múzeumba.
A kijelölt képek között azonban egészen ártalmatlan darabokat is kiselejteztek. A számvevőség irodájából például egy olajnyomatot vittek el, amely egy mályvák között varró öregasszonyt ábrázolt, valamint három, minden politikai tartalomtól mentes tájképet. A főispáni szoba faláról négy csendélet és Deák Ferenc portréja került le; helyükre nem sokkal később két kommunista politikus, Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád képmását akasztották. Hasonló sorsra jutott az első emelet második szobájában függő hat tájkép is – itt szintén a két kommunista vezető arcképe került a falra. Ugyanígy kiselejtezték a kulturális ügyosztály és az iparhatóság helyiségeiben függő tájképeket is. Mindössze két kép maradt meg, melyet Mező Mihály kalandos körülmények között mentett ki a pénzügyi osztály 29-es szobájából.
Erről így emlékezett vissza 1972 tavaszán:
„– 1949. év január 1. napjától kezdődőleg – amikor a városi adóhivatalt állami adóhivatallá szervezték át és utódom Igó Sándor lett az adóhivatal élén – átkerültem a Városi Tanács gazdasági és pénzügyi osztályához előadói minőségben, Fehér Sándor osztályvezető irányítása alá. A pénzügyi osztály 29-es szobájában – jelenleg a MTI helyisége – volt elhelyezve a jelzett „Ábrándozó nő” és a „Tengerparti részlet” elnevezésű 2 darab olajfestmény is. Ma nem tudom megnevezni, hogy a képeket ki festette, mert a képek jelenleg a Múzeumban kiállításon vannak, tehát igen jól sikerült festmények, amely olajfestmények eltávolítását nagyon sajnáltuk, mert a képek nagyon szépek voltak”.
A feljegyzésből az is kiderül, ki volt az, akinek az eszén túljárt.
„– A képeket felülvizsgáló „bizottság” tagja egy Molnár Mihály nevű vasgyári munkás volt, akit személyesen régen ismertem még gyermekkoromból s tudtam, hogy az illető nagy pártember, előzőleg pedig az igazoló bizottságokban is tevékenykedett. Amikor először megjelent a képek ügyében, szívélyesen üdvözöltem a pénzügyi osztály részéről és végigkísértem a szobákon, köztük a 29-es szobába is én kísértem be, engem bízott meg Fehér Sándor a kalauzolásra.
Természetesen Molnár Miska munkásruhában, micisapkával a fején járta végig a szobákat nálunk is és osztotta a tanácsokat, hogy melyik kép maradhat, melyiket kell eltávolítani, mint demokrácia ellenes képet.
Már akkor mondtam neki, hogy a kijelölt képeket nem kellene eltávolítani, mert semmi demokrácia ellenesség nincs bennük, de Miska ragaszkodott az eltávolításukhoz. Kijelentette, hogy 2 heti időt ad a képek összeszedésére, utána ismét eljön és ellenőrzi az eltávolításokat. Az általa kifogásolt képeket még fel is írta noteszába. Hogy mit írt, azt nem figyeltem meg.
Megmondtam Fehér Sándornak, hogy a saját felelősségemre majd elbánok én Molnár Miskával, bízza rám. Nem adjuk ki a képeket, mert azok igen jó képek, Miska nem ért a dolgokhoz.”
Mező Mihály feljegyzése mindeddig nem került nyilvánosságra, ám szerencsére az 1949-es „képtisztogatás” dokumentuma – és az azt kijátszó kis ellenállás története – fennmaradt a levéltári iratok között. A két festmény históriája jól mutatja: még a túlbuzgó ideológiai éberség legkeményebb korszakában is akadtak olyanok, akik – ha nyíltan nem is, de leleménnyel – igyekeztek megőrizni valamit a normalitásból.
Dr. Mező Mihály jogász, Kecskemét egykori tanácselnöke több mint négy évtizeden át szolgálta a várost. 1946-tól dolgozott a Városi Tanácsnál, pályája során polgármesteri titkár, igazgatási osztályvezető, tanácselnök-helyettes és megyei tervosztályvezető is volt, majd 1979 és 1987 között tanácselnökként irányította a várost. Nevéhez számos jelentős intézmény és városi érték létrejötte fűződik, többek között a Bozsó Gyűjtemény, a Nemzetközi Kerámia Stúdió, a Szabadidőpark, a Kecskemétfilm, a Kodály Intézet, a Planetárium, a Margaréta Otthon, az SOS Gyermekfalu, a Vadaspark, a Városszépítő Egyesület és a KTV. Fontos szerepet játszott a korszerű városfejlesztés előmozdításában. Kezdeményezésére készült el a 30 évre szóló általános rendezési terv, és irányításával bontották el a "putrivárost", helyén 160 új cigánylakást építettek. Életének 89. évében 2017. január 20-án hunyt el.
Falusi Norbert írása
Kiemelt kép: Petőfi Népe, 1979. november 1.
Levéltári forrás:
MNL Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár – XIV. 112. Dr. Mező Mihály Kecskeméti Tanács VB. elnökének iratai 1946-2011.
