Házasságközvetítő iroda nyílt az Arany János utca 7. szám alatti Dénes-házban. Az ajtón gépelt írás: „A leveleket kérem a törött ablakon bedobni.“ Az egész városban nagy derültséget keltett a mondatfűzési hibáktól hemzsegő röpirat, amelyben Halla Böske ajánlgatta közbenjárásait a házasodni kívánóknak.
„Egyedüli iroda – állt a felhívásban – , amely magyart úgy, mint bármilyen nemzetiségűt ambícióval, nagy szichólógiaiismerettel juttat el a családi boldogsághoz. Személyes bemutatásokat röktönzök. Van nálam minden milliőbőlszármazó személyiség. Egy komolyan gondolgozó férfi, aki jellemes, nem érzi jól magát, ha nincsen, akit viszontszeressen és aki viszonozza, hűségével örömpírt vonva női kicsinyes mosolyával, szükségben vigasztaló, együttérző felesége. Puritán diszkréciói“
A házasságközvetítő irodával szemközt működött a Kecskeméti Közlöny irodája 1936-ban. Nőtlen munkatársa az április 24-i nyitást követő napon fel is kereste Halla Böskét. A három lépés hosszú és széles boldogságot ígérő „műintézetben” vastag homály, rozoga íróasztal, rajta írógép és petróleumlámpa, csomagolópapírból készült ernyő, a sarokban rosszul megvetett ágy. Lógó cserkészing. Férfirendetlenség mindenütt.
Sovány, bajuszos, szemüveges, homoksárga arcú fiatalember kínálta hellyel a Közlöny újságíróját. Nagy meglepetésére kiderült, hogy Halla Böske –
férfi.
Mint mondta, ő az irodavezető. Rögtön felvette az adatokat (név és értesítési cím), megmérte a megdöbbent érdeklődő vállszélességét és mellbőségét, kikérdezte női igényeiről. Böske úr fényképet mutatott, és azt válaszolta:
— Százötvenezer kápé, német nő, de beszél angolul és franciául is. Veszedelmes nő lehet. Valóságos Népszövetség.
— Más nincs? – kérdezett vissza a kilétét fel nem fedő lapíró. — Khüm-khüm — köhintett az irodavezető. Vanni van, de még nincs itt a fényképalbumom – felelte. Búcsúzásul annyit mondott, hogy rövidesen ragyogó, csinos és gazdag feleséget szerez, néhány napon belül ad ajánlatot, amikor ugyebár öt pengő előleget kér.
Senki sem gondolt semmi rosszat a jámbornak tűnő házasságközvetítőről, miután mókás cikkben számolt be a Kecskeméti Közlöny a város legújabb szenzációjáról. Harsogó derültséggel fogadták a házasságközvetítő iroda megnyitását az Arany János utcában, mely cég röpirata rémes helyesírási hibáival is együtt hetekig beszédtéma volt.
Közben a városban egyre-másra történtek kisebb és nagyobb lopások. Betörtek a Kecskeméti Közlöny kiadóhivatalába, a mellette lévő dohánytrafikba, a Fehér-féle ruhaüzlet falát pedig meg is bontották. Legalább tíz betörést jelentettek három hét alatt. A rendőrség hiába kereste nagyerővel az elkövetőt, nem tudta megtalálni a tettest. Május 13-án éjszaka aztán Muhy Mátyás rendőrfelügyelő-helyettes, amikor esti körútját végezte, két óra magasságában a Kéttemplom közben, mely tele volt akkor is üzletekkel, Tóth Mihály cipőkereskedéséből világosságot látott kiszűrődni.
Bekémlelt a redőnynyiláson és meglátta, hogy egy keménykalapos, szemüveges, sovány fiatalember kalapáccsal és vésővel a pénztárszekrény kinyitásán fáradozik. A rendőr a közeli őrszobára sietett és mintegy tizenöt rendőrrel tért vissza. Felhúzták a redőnyt. A betörő a zajra megfordult, szorult helyzetében kiugrott a hátsó ablakon, felmászott a háztetőre, onnan a Barátok temploma tövében (akkor még álló) bazársor tetejére. Bebújt a padlásra, aztán újra ki a tetőre, majd föl a templomtoronyba. Mint később bevallotta, a templomtoronyból revolverrel kezében figyelte jó ideig a rendőröket s mikor azt hitte, hogy eltávolodtak, újra előbujt és a templom udvarán keresztül akart kijutni, de az ajtónál is rendőrök várták. Ekkor visszamenekült a templomba. Két óra hosszat keresgélték a kertben a rendőrök, amíg végre az egyik bokor mögül előhúzták. Reggel negyedöt volt, amikor a betörőt bekísérték az őrszobára. Itt aztán kiderült, hogy nem mással állnak szemben, mint
Halla Böskével, azaz igazi nevén Dénes Józseffel.
Bazársor a Barátok temploma oldalában. / Fotó: BKML Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár
Másik újságbeszámoló szerint a templom sekrestyéjében találták meg, egy asztal alatt guggolt a keménykalapos, szemüveges betörő. Mikor a tűzoltólámpa fénye az arcába világított, meglepetten kiáltott fel egy rendőr:
— No, nézd csak, ez meg a Halla Böske!
Derűt keltő, mosolyra késztető figura volt. Zöld kabát, szürke nadrág, elegáns sárga cipő, fején keménykalap, két kabátzsebében egy-egy fekete cipő. A sárga cipőt Tóth cipészüzletében „szerezte“, azonnal fel is húzta, a sajátját pedig zsebre dugta.
Mint kiderült később, a sárga félcipő Homoki László, a Kecskeméti Közlöny kiadóhivatali tisztviselőjének a tulajdona, ami javítás miatt volt ott. Halla Böske a saját cipőjét zsebrevágta, a cipőváltással azt akarta elérni, hogy cipője, amely a falbontásnál poros lett, ne árulja el menekülésének útját.
A kihallgatáson kiderült, hogy nemcsak Tóth üzletébe tört be, hanem a mellette levő vaskereskedésbe is. Böske úr azzal védekezett, hogy házasságközvetítő irodája nagyon rosszul ment és hirdetésre akart ilyen úton pénzhez jutni.
Kecskeméten az iparengedélyt édesanyjának, Halla Erzsébetnek nevére váltotta ki Dénes József, mert ebben az időben még kiskorú volt (választójog 24. évtől), amit üzleti névként használt: „Halla Böske“. Így ragadt rá a név is.
Első benyomásra Halla Böske, avagy Dénes József egzaltált embernek tűnt. Iskolázatlan, félművelt, aki azzal kérkedett, hogy kereskedelmi érettségije van. A rendőrség az Arany János utcai bérleményében egyetlen könyvet sem talált letartóztatása után, csak pár újságot és az íróasztalán egy francia nyelvtankönyvet. Kiderült azonban, hogy ez is csak „hivatalból”.
József egyszerű szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Kecskeméten, 1913. október 16-án. Korán kikerült a szülői házból, állítólag az édesapjával került összeütközésbe. Az anyja titokban segítette. A szikrai parasztasszony az összekuporgatott pénzét vette ki a bankból, hogy fia új életet kezdhessen“. Ez az új életkezdés, mint megtudta a Kecskemét és Vidéke, 300 pengőjébe került az anyának.
Nem először gyűlt meg a baja a rendőrséggel. Vácott korábban ült már. Csalásért és lopásért a fiatalkorúak bírósága elítélte. Azt hazudta, kereskedelmi érettségije van és dr. Kovács János álnéven ügynökösködött Pesten, de valami zavaros ügyből baja támadt. Egy évre leültették. Ez is oka lehetett, hogy összekülönbözött apjával.
Halla Böske élőszóban magával ragadóan érvelt s kiderült, könnyen lyukat beszélt mások hasába. Senki sem érdeklődött személye, megbízhatósága felől, senki sem ellenőrizte múltját, mely igen fontos „e szakmában“. Alig egy hónapos működése alatt „irodai” asztalán, fiókjában, az éjjeli szekrényében gyűltek „kliensei“ levelei, fényképei, akik írásban vagy személyesen keresték fel „Halla kisasszonyt“.
A házkutatás során derült ki az, hogy a házasulandóknak mutatott fényképalbumban környékbeli arcok láthatók. A modern kerítő arcképcsarnokát megtévesztett emberek alkották, túlnyomórészt „igényes“ férfiaknak és „bárkivel megelégedő“ nőknek beállítva. Az első sztár az „ügyvéd lánya“ volt, aki negyvenezerrel ment volna férjhez. „Félárva gazdag úrilány“ nyolcvanezerért, „fiatal özvegy“ ötezer pengővel keresett élettársat. A valóságban mind egyszerű földműves emberek voltak, Orgoványról, Borbásról, Sutusfaluból. Kecskeméti lány alig akad köztük.
„A klienseim, ezeket a fényképeket ne nézzék az urak – mondta a rendőrségi kihallgatás során Böske úr. Én diszkréciót fogadtam és a klienseim között nagyon sok a társaságbeli úr!” A rendőrség természetesen kénytelen volt minden tiltakozása dacára végignézni a „mintakollekciót“. A kliensek között több volt a férfi, mint a nő. Egy fénykép, amely kitűnt mind közül, egy bájos fiatal nővel ábrázolta Dénes Józsefet.
— Ki ez? – kérdezte a nyomozó. — A menyasszonyom – felelte Dénes. Majd azt mondta: — A menyasszonyomnak szeretnék írni, legalább egy levelezőlapot; még így vasban is.
A házkutatás során jelen volt a háztulajdonos is, aki arról érdeklődött, leveheti-e a ház kapujáról a „cégtáblát“.
— Le – válaszolta rezignáltan Böske úr — most már úgyis mindennek vége...
A pénztárkönyvből kitűnt, a felültetett Szabó Jánosoktól, Kis Máriáktól 2-5 pengőt préselt ki „előzetes költségek“ címén ez a kalandor. Az „előzetes költségek” amikor elfogytak, Dénes József feszítővasat vett a kezébe. A nyomozóknak azt mondta, hogy pénzhez jusson és kibővíthesse irodáját.
A lebukás előtti napon Halla Böske ismerősének vázolta fantasztikus tervét, alföldi házasságközvetítő irodát akar létesíteni kecskeméti központtal – számolt be a Kecskemét és Vidéke tudósítója. Dénes József diszkrét szalonokat képzelt el, ahol zavartalanul ismerkedhetnek a felek, és a férfi gyönyörködhet a kisasszonyok hamvas mosolyában — mondta állítólag Halla Böske úr jó kedvvel. Nem sokkal később már a Kéttemplom közben dolgozott éjszaki műszakban; míg rajta nem kapták.
A rendőrségnek alapos gyanúja volt, hogy a betöréseket Halla Böske követte el. A primadonnát, amikor rajtakapták, szembesítés céljából helyszíni szemlére vezették, hogy megmutassa miként követte el a Kecskeméti Közlönykiadóhivatalában és az Arany János utcai trafikban a betöréseket. A nyomozást vitéz Juhász Ferenc detektívfelügyelő vezette, akinek a munkájában igen fontos újítást jelentett az ebben az időszakban elterjedt fényképezés. Rédey Ferenc detektív kattogtatta fényképező masináját, amiből a bűnügyi osztály a Halla-ügyről albumot állított össze.
— Olyan rend van itt, hogy alig ismerem ki magam — mondta nevetve Dénes József a detektíveknek, amikor belépet a Kecskeméti Közlöny kiadóhivatalába, ahová bosszúból tört be a Közlönyben megjelent gunyoros cikk miatt.
Böske elmesélte, hogy az udvarról, hátul a rácsos ablakon át mászott be. A helyszűke miatt csak vékony, macskaügyességű ember lehetett a betörő, akinek gyakorlata volt szerszámok kezelésében, ügyesen fűrésszel, feszítővassal.
Előzőleg sokat járt a Közlöny kiadóhivatalában. Tudta, hogy a bejárattól balra eső kis barna asztal a „pénztár“, azt azonban nem tudta, hogy éjszakára nem hagytak benne pénzt. A fiókot ugyan kifűrészelte, de csak pár pengő váltópénzt talált. Tovább kutatott. A második helyiségben álltak a Közlöny Typograph szedőgépei fekete gépköpennyel letakarva. Benézett alá s meglátta a szedőgépet.
— Sokat hallottam szedőgépekről — mesélte — a kíváncsi betörő. Sorra leütögette a billentyűket, egymásután potyogtak le a betűk s csak azon csodálkozott, hogy az ólomsor nem akart elkészülni. A villanyt ugyanis nem kapcsolta be, így a gép nem olvasztott. A nevét akarta kiszedni és elvinni emlékbe, de nem sikerült, így aztán tovább állt a szomszédos trafikba, ahová tizennyolc centiméter széles nyíláson át bújt be.
Pénz után kutatott, de itt is csak pár pengőt talált, majd mérgesen zsebre vágott 30 darab postai levelezőlapot. Jó lesz irodai levelezésre, gondolhatta Halla Böske, aki valóban rendszeresen vásárolt bélyeget és levélpapirost a trafikban; emlékezett rá Bartha Manci, a tulajdonos leánya. A rablás estéjén Dénes József a raktárt is felforgatta, és furcsamód a női fehérneműket a földre terítette — szőnyegnek. Ezen járt.
— Miért? — kérdezték a rendőrök. — Humorból — felelte nevetve.
Böske urat pedáns férfiként írták le, aki kényes volt az öltözködésre. Bilincsben, kihallgatásakor is ruhakefe után érdeklődött és mikor azt nem kapta meg, a másik kalapját akarta feltenni.
Halla Böske a betöréseknél kutyabőrkesztyűt viselt, ezért nem találtak ujjlenyomatot. Ami azonban lebuktatta az a Közlöny kiadóhivatalában talált inggomb cérnaszála volt, amely megegyezett a házasságközvetítő irodában talált cserkészinggel.
A sorozatos betöréseknek tanulsága is volt. A kecskeméti üzletek nem voltak biztosak a betörések ellen, többségüknek biztosítása sem volt. Hiába tartóztatták le Dénes Józsefet, akkora volt a pánik az üzlettulajdonosok között, hogy úgyszólván mindegyik üzletben virrasztottak. A rendőrőrszemek esténként nagyobb létszámban portyáztak. A rendőrség megkérte a tulajdonosokat, az üzletük redőnyébe vágjanak kémlelőnyílást és az ablakokat szilárdabb biztosítékkal lássák el. Gondos bezárástól, fokozottabb óvintézkedésektől várták a vagyonbiztonság fenntartását.
A nyomozás során Halla Böske bevallotta, a Szigeti-féle gépkereskedés kasszáját is tervezte megfúrni. Terepszemlét is tartott. Többször bement a kereskedésbe és nem létező motorkerékpárjához olajat akart vásárolni. Kinézte a kasszát, de „gyenge fizikumára“ tekintettel húzódzkodott ettől a munkától és inkább könnyebb kereset után nézett. Az Idegenforgalmi Irodát törhette fel helyette, amire Juhász Ferenc felügyelő nyomozása mutatott rá. Halla Böske ezt tagadta, szerinte olyannal is megvádolták, amit nem ő követett el. Bármennyi gyanú szólt is ellene, csak azt vallotta be, amin rajtakapták.
Az ügyészség öt rendbeli betöréses lopással és egy rendbeli kísérlettel vádolta meg Dénes Józsefet. A lopások, tekintettel arra, hogy Böske úr már büntetve volt, többszörösen súlyosnak minősültek.
Bűnösnek érzem magam! – vallotta be tetteit Pásthy bíró előtt az alkalmi házasságközvetítő.
Részletes vallomást tett. Április 27-én követte el az első betörést. Incze Jenő Nagymagyarország utcai (a mai Dózsa György út) trafikjának ablakvasrácsát lefeszítette. Behatolt a helyiségbe. 6—7 pengő készpénzt, 4 levelezőlapot és 4 darab 10 filléres bélyeget vitt el. — Csakhogy az volt a baj, hogy az
üzlet még nem ment – tette hozzá Halla Böske. Nem akadt ugyanis kuncsaftja, aki a házasságát Böskénél intézte volna pénzért. Május elsején azonban esedékes volt a házbér, Böske tehát 30-án éjszaka betört a Kecskeméti Közlöny Arany János utcai kiadóhivatalába.
A május 13-a „peches dátum“ marad életének történetében. A Kéttemplom közben próbálkozott, ahol Tóth István cipész üzletéből cipőt, 8 pengőt és egy kabátot, Békeffy Jenő boltjából vaskazettát, pisztolyt, töltényt, lakatot, kulcsokat és boxert lopott. Klein Simon bőrkereskedésében viszont már lebukott, és hiába próbált menekülni háztetőn, kerítésen, a rendőrség elfogta.
— Körülményeim olyanok voltak, hogy nem találtam más kiutat a pénzszerzésre. Ugyanis az irodámban megismerkedtem egy férjhez menni akaró leánnyal, aki igen jó családból származik. — Megkértem a kezét, de Icát nem elégítette ki házasságközvetítő irodám jövedelme, másfelől azonban sürgette az esküvőnket. Hogy minél nagyobb forgalmat tudjak elérni, jutott eszembe, hogy betörések útján szerzek bélyegeket és levelezőlapokat a nagyarányú levelezésekre. Így történt, hogy utolsó betörésemben megzavartak és a Ferencrendiek kolostorában való menekülés közben elfogtak. Kényszerből történt be, kérem ezt enyhítőnek betudni – mesélt a szerencsétlen Halla Böske.
Vallomása végén sírva fakadt Dénes. Zokogva panaszolta, hogy nem tudott pénzhez jutni és ezért kénytelen volt lopni. Menyasszonyával összeveszett és most kibékült. Enyhe ítéletért könyörgött a bíróságnak. Pásthy tanácselnök Dénes Józsefet bűnösnek mondta ki és egy évi és nyolc hónapi börtönre ítélték. Böske végül egy kérelmet intézett a bírósághoz; azt kérte, hogy a menyasszonyának leveleit minél előbb adják neki vissza. Ezt meg is ígérték.
A kecskeméti törvényszék ugyan Dénest 1 évi és 8 hónap börtönre ítélte volna csak, az ítélőtábla 2 év és 4 hónap fegyházra emelte fel a büntetését 1937 tavaszán. Dénes keresetet nyújtott be a Kúriához.
— Kedves Józsikám, — írta levelében a menyasszony Dénes Józsefnek, amit a táblai tárgyaláson a tanácselnök ismertetett.
— Azt hiszem, el kell halasztanunk az esküvőt, míg kellő pénzed lesz. Nem építhetsz egészen én rám és a családomra. Gondold jól át a helyzetet, édes Józsikám és belátod, hogy igazam van. Csókol Icád.
A levélből kiderült, szögezte le a tanácselnök, hogy a vádlott menyasszonya nem sürgette az esküvőt. Halla Böske fegyházbüntetésén nem változtattak, több mint két évet kapott. Dénes József kapcsán kiderült az is, hogy nemcsak Kecskeméten, hanem az ország minden részében követett el már betöréseket s így többek között a ceglédi Konzum üzletébe is ő hatolt be.
Azt hihették a kecskemétiek, hogy többé már nem hallanak Halla Böskéről. Miután letöltötte a büntetését a kalandor házasságközvetítő visszaköltözött Lakitelekre 1939-ben. Ez év tavaszán viszont ismét lopáson kapták, egy kocsiról több zsák kukoricát emelt el, amiért ismét bíróság elé került. Visszaesőként hét hónapi börtönre ítélték, amit a kecskeméti törvényszék fogházában kellett volna letöltenie. Csakhogy augusztus második vasárnapján a fogház hátsó udvaráról sikerült meglógnia. Egy óvatlan pillanatban, miközben az őr felügyelete alatt locsolta az udvart, ördöngös ügyességgel eltűnt. Keresték mindenfelé, de napokon át nem találták.
A fogházzal szemben lévő házból látták is a menekülőt. A fogház négyméteres kerítése mellett az épület csatornáján mászott lefelé. Azt hitték, hogy valami kíváncsi, aki be akart nézni a fogházba.
A Kecskeméti Közlöny úgy számolt be Halla Böske szökéséről, hogy arra már régóta készülhetett. Rabtársainak elmondta, Dunaföldvárra szeretne menni a menyasszonyához. Lehetséges, hogy arra vette az útját. Szinte felfoghatatlan hogyan tudott olyan villámgyorsan megszökni, hogy az őr észre sem vette. Halla Böske akrobata hírnevét, amelyet a nyomozók évekkel ezelőtt már megcsodáltak, amikor az ablakrácsok között keresztülbújt és a tetőn keresztül menekült — most csak „öregbítette“.
Szökéséről az ország összes hatóságát rádió útján értesítették.
A nyíregyházi újság szintén átvette Halla Böske szökésének hírét, a szerkesztő azonban felületesen olvasta el a cikket és a következő jelentést írta:
— „Egy fiatal nő vakmerő szökése a kecskeméti fogházból. A kecskeméti alvilág hírhedt alakja, Halla Erzsébet 24 éves nő, aki lopásért és más bűncselekményeiért már számos alkalommal volt büntetve. Jelenleg is a kecskeméti fogházban tölti büntetését. Halla Erzsébet tegnap a délutáni órákban, egy óvatlan pillanatban, ördöngös ügyességgel átvetette magát a fogház 4 méteres kőfalán és megszökött. Mire szökését felfedezték, nyoma veszett. Elfogatására széleskörű nyomozás indult meg.”
Igazi lókötő? Csibész? Hamis házasságközvetítő? Nagydumás, aki lyukat beszél mások hasába? Kasszafúró. Iskolázatlan, szerencsétlen szegény fiatal, aki nem lelt otthonra, sem apára? Sem szerelemre, pedig annyira vágyott valaki szeretetére? Miért nem találhatta a helyét a társadalomban? Sok kérdés felmerül Dénes József történetéről, akit 1939-ben szem elől veszítünk. Az újságok nem írtak róla, az sem derült ki, hogy szökése után elfogták-e. Lehet megtalálta Icát. Lehet katonaként esett el a második világháborúban. Vagy máshol nyitott házasságközvetítő irodát?
Mióta létezik a házasság intézménye, működnek házasságközvetítők. Évszázadokon át a házasság üzleti megegyezésnek számított, sok esetben nem a szerelem, hanem a vagyon és a társadalmi helyzet számított fontosabbnak a döntésben. A családnak a fiatal kiházasítása, a megfelelő partner kiválasztása kulcskérdés volt, amit nem is meglepő módon, szakemberre bízták.
Az, hogy milyen módszerrel dolgozott, az attól is függött, hogy milyen társadalmi osztályhoz tartozott. Gyakori volt, hogy a házasságközvetítő az asztrológiára támaszkodva a csillagokból olvasta ki a legmegfelelőbb partner személyét. (Ma sem ritka, hogy valakik nagy buzgalommal bújják a horoszkópot, vagy jóshoz fordulnak, azt remélve, hogy útmutatást találnak a boldogsághoz.) A keresztény közösségek életében a pap fontos szerepet kap a fiatalok összeismertetésében és a házasságra való felkészítésükben, ahogy az ortodox zsidók világában a shidduch, ahol az egyedülállók ismerkedhetnek.
A modern társadalmi viszonyok között működő első társkereső irodát Henry Robinson 1650-ben nyitotta Londonban. A puritán angol viszonyok között ugyan a cég nevéből ezt nem lehetett elsőre kiolvasni, mégis A Címek és Találkozások Irodát tekinthetjük a világ első társkereső szolgáltatásának. Robinson természetesen nem találta fel a párkeresést vagy a házasságközvetítést, csak finomította azt, ugyanis a 16. századra jellemzően a legtöbb házasságkötés saját környezeten – egyházi közösségen, szomszédi, vagy családi vonalon köttetett. A modern párkeresők körbeszimatoltak és naprakész információkat hoztak a közösség ügyeiről, amit aztán igyekeztek pénzre váltani. Csendes és komfortos üzletet nyitottak, pénzért cserébe diszkréciót ígértek, ahogy azt Halla Böske is írta boltját hirdető felhívásában.
A dualizmus és a két világháború közti Magyarországon is gyakorta hirdették magukat a házasságközvetítők. Az újságok hirdetési rovatai hemzsegtek a boldogságot ígérő irodák ajánlataitól; és olykor 100 ezer pengős vagyonnal is kecsegtették a delikvenseket. A Színházi Élet újság 1927-ben tett közzé, hogy újra megindítja működését az Anyakönyvi- és Házasságközvetítő Iroda. A rovatban minden fényképet egy-egy sorszámmal láttak el, s aki a kiadóhivatalnál érdeklődött, például a 18-as számú jelölt iránt, annak minden további nélkül megadták az illető címét. (Ami ma már elképzelhetetlen.)
Halla Böskékből is akadt azonban szép számmal. Az Esti Kurir 1928. februárban arról számolt be, hogy „Faragó Jenő házasságközvetítő iroda tulajdonost különféle szélhámosságok gyanúja miatt letartóztatták.”
A rendőrségen férfiak és nők jelentkeztek panaszaikkal, amelyekben elmondták, hogy a házasságközvetítő iroda tulajdonosának első dolga azt volt, amikor nála jelentkeztek, hogy nagyobb összeget kért előleg címén elszámolásra. A vonakodóknak azt a felvilágosítást adta, hogy nagyon gyakran megtörtént vele, hogy a házasságkötés után nem fizették meg neki a közvetítési díjat. Elszámolás kötelezettségével azután a házastársat keresők átadtak neki rendszerint nagyobb összegeket. Faragó azután a legtöbb esetben, amikor már felvette az ügyfelektől az előleget, — mindig húsz pengőnél többet — abbahagyta az egész közbenjárást. A hölgyek címét följegyezte, s ezután a jelentkező férfiakat egyszerűen azzal a tanáccsal látta el, hogy a nekik átadott címekre látogassanak el, vagy írjanak, mert ezek azok a hölgyek, akik férjet keresnek. Az ilyen közeledésnek nem volt meg viszont a várt eredménye. Faragó azzal mentegetőzött, hogy ő megfelelő címeket adott, mást nem tehetett. Az előlegekből azonban nem adott vissza semmit, arra való hivatkozással, hogy azt a költségek fölemésztették.
Faragó ügye közel két évig tartott, végül egy évre ítélték el, mert ravasz trükkel kicsalta egy hiszékeny fiatal leány minden pénzét.
Számolt be az első kecskeméti házasságközvetítő irodáról a Kecskeméti Közlöny 1930. május 18-i cikkében. Halla Böskével ellentétben ez egy boldog történet.
"Az első és utolsó közvetítés megtörtént: a főnök megnősült.
A házasságközvetítő irodára az engedélyt Báró János, a népszerű kecskeméti táncmester kérte. Hetekig húzódott az ügye, mert vita tárgyát képezte, melyik hatóság is illetékes eljárni a kérelmében. Báró már teljesen felkészült a munkára, helyisége is megvolt, sőt a szükséges nyomtatvány is. Ám váratlan fordulatot vett a dolog. Báró János megjelent a rendőrség illetékes ügyosztályán és visszakérte az okmányokat. Nem nyitotta meg az irodát.
— Meggondoltam a dolgot tanácsos úr — mondta Báró. Nem nekem való mesterség ez. Meg aztán többen felkerestek, hogy vállaljak tánctanítást. Még több a munkám.
Egy ügye azonban mégis akadt az irodának. Az első és utolsó. Ez azonban saját ügy volt. Báró János, aki 1930-ban 68 éves volt, megnősült, 22 éves lányt vett feleségül."
Falusi Norbert írása
Felhasznált periodikák az Arcanum adatbázisából:
Kecskeméti Közlöny, 1930, 1936, 1937, 1939
Kecskemét és Vidéke, 1936
Új Nemzedék, 1936
Ceglédi Napló, 1936
Színházi Élet, 1927
Esti Kurir, 1928
Köszönjük a témajavaslatot Kecskemét eddig nem látott mikrovilágait bemutató Séramóra Sétairoda idegenvezetőinek, Tóth Annának és Kovács Ágnesnek.
