A századelőn a polgári modernizáció finom szecessziós vonalai, a század derekától pedig az erőltetett szovjet/orosz materializmus kockái hagytak kitörölhetetlen nyomot Kecskemét városképén. A házak bontását, a terek és utcák átalakítását, és a város használatára irányuló módosításokat hasonlóan egybecsengő indokkal magyarázták mindkét korszak vezetői: a lakhatási nehézségek megoldására bérlakások építésével, a növekvő forgalom miatt a szűk, kanyargós utcák helyébe széles, egyenes utak kialakításával, a változó fogyasztási és szabadidő eltöltési szokások megváltozása miatt a térhasználat újragondolásával válaszoltak.
A modernizálás igényével lépett fel a századelőn Kada Elek városépítő polgármester (1897–1913) és az 1945 után berendezkedő tanácsrendszer is. Kada a nagymérvű változtatásokat azzal indokolta, hogy Kecskemét építkezése már nem felelt meg a kor ízlésének és az emelkedő forgalomnak, és a kanyargós, szűk, poros utcák helyett, ezért kellett újakat nyitni, a központi piacteret kibővíteni, minekután a homokon monumentális épületek épültek a magyar építőművészet legújabb irányait követve – írta a vasútfejlesztésben is jártas polgármester, és volt országgyűlési képviselő a Vasárnapi Ujságban 1912-ben. Legkiemelkedőbb teljesítmény közülük is Pártos Gyula és Lechner Ödön által tervezett szecessziós Városháza, ami 2023-ra visszanyerte korábbi pompáját. Hasonlóan formálta az agrárvárosok soraiból akkor már kiemelkedő Kecskemét arculatát a Népbank palotája, az evangélikus egyház bazárépülete, az Iparosok Otthona, a Református Kollégium, és Zsolnay majolikáival díszített Kereskedelmi Kaszinó. És nem különben az 1912-ben, Jánszky Béla és Szivessy Tibor tervei szerint épült szecessziós stílusú Katolikus Bérház, amit 1964-ben életveszélyesnek nyilvánítottak és lebontottak. A helyére erőszakosan felhúzott „Lordok háza” az akkor már arculatában jelentősen megváltoztatott Kecskeméten épült fel.
1948. augusztus 20-án, Szent István ünnepén a Kecskeméti Lapok beszámolója szerint több tízezres tömeggyűlést tartottak a koalíciós pártok (kommunisták, kisgazdák, szociáldemokraták, parasztpártiak) Kecskeméten, a színház melletti téren, ahol másfélórás beszédet mondott Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes a hazai ipar és mezőgazdaság növekvő eredményeiről; és a magyar olimpikonokról, akik a londoni versenyen a harmadik helyen végeztek az éremtáblázaton. A véreskezű kommunista vezér, aki folyékonyan beszélt franciául, németül, oroszul, meglehetősen jól olaszul és angolul – Londonban nem csak vigéckedett fiatal korában, hanem végig látogatta annak világhírű múzeumait is, a „népi demokráciát” olyan helyként szónokolta el a földből és bérből élőknek, ahol a ház egészséges, emberhez méltó, van benne villany, vízvezeték, a gyermekek járhatnak iskolába, a beteg kap orvost, olvashatnak újságot, van mozi és színház; – ahol lassanként elolvad a különbség város és falu között. Ezt ebben a formában nem csak a kecskeméti városlakók és parasztok nem tapasztalhatták meg – helyette padlásaikról besöpörték a gabonát; hanem Rákosi, a Magyar Dolgozók Pártjának első titkára sem, akit teljhatalma ellenére saját elvtársai száműznek néhány évvel később a Moszkvától 1300 kilométerre lévő Krasznodarba.
1948. augusztus 20. Rákosi Mátyás mondott beszédet Kecskeméten a nemzeti ünnepen. / Készítette: Rév Miklós - Tulajdonos: MTI Zrt. Fotóarchívum
Volt mit nem csak fejleszteni, hanem újjáépíteni is Kecskeméten a második világháborút követően. Vissza kellett találni a mindennapokba, megindítani a termelést az üzemekben, megszervezni az oktatást, megtölteni élelemmel a boltok polcait. A város számára komoly tehertételt jelentett a mintegy negyvenezer szovjet katona állomásoztatása is, az orosz hadsereg fő felvonulási útvonala és háttérbázisa ugyanis Kecskeméten összpontosult. Mint minden háború, a második is megakasztotta a fejlődést, ami a meglévő problémákon felül újabbakat hívott életre. Miután a háborús romokat eltakarították, a szétlőtt házakat, a tönkrement tereket és utcákat valamelyest helyreállították, foghattak csak hozzá a megörökölt kihívások – közlekedési zavarok, elégtelen lakásállomány, hátrahagyott tanyavilág, kiépítetlen közüzemi vízellátás, lepusztult vágóhíd – és az új rendezési és szabályozási tervek elkészítéséhez.
Kecskeméten 1949-ig nem volt közüzemi vízellátás. A történelmileg kialakult főtéren haladt keresztül a 44-es és az 52-es út, és ide érkezett be több mint 25 utca forgalma. 1948 nyaráig a világháborúban tönkrement közvilágítás mindössze 60 százalékát sikerült helyreállítani. Néhány példa azon fejlesztésre váró területek közül, amiket maga előtt görgetett a város.
A Kecskeméti Lapok 1947 karácsonyakor Kecskemét örök tervei, avagy: jövőre mégis megépül a vágóhíd és a Széktó? címmel közölt hosszú írást arról, mi minden megépítésére vártak a kecskemétiek. A cikk írója szerint:
Minden városnak megvannak a tervei, köztük is olyanok, amik dacolva az idő viharaival időnként újra és újra felvillannak. A 30-as években szinte nem múlt el hét, hogy a sajtóban vagy politikusi székfoglalókban ne merültek volna fel a városnak szép tervei. A hiányzó vágóhíd 1947-ben ugyanúgy hiányzott, mint 10 évvel azelőtt, amit mindig a jövő esztendőre ígértek megépíteni; de ilyen volt az egészségház és a tüdőszanatórium is. És ki ne hallotta volna, hogy elkészültek a tervek a Koháry utcai halálkanyar megszüntetésére (amiről külön írásban itt írtunk a Kecskerégenen), a Beretvás átépítésére és az Arany János utca kiszélesítésére.
És „nem is bennszülött húsiparos, vagy kecskofa az, aki megijed a Szabadság-tér parkosításától, mert a jó kecskeméti tudja, hogy az ő idejében ebből már úgysem lesz semmi. Ha az örök tervekhez még hozzászámítanánk a vásárcsarnok és tűzoltólaktanya építést, a sugárútlétesítést és a Duna–Tisza csatornát, talán éppen ismertetnénk a város főbb terveit”
– sorolta a Lapok újságírója a város közvéleményét hosszú idő óta foglalkoztató kérdéseket. Írásának apropója pedig mi más lehetett, mint az, hogy 1947 végén miniszteri ígéretet kapott a város, hogy a kormány támogatja Kecskemét három éves újjáépítési terveit, benne a Széktó-fürdő újjá- és a vágóhíd megépítését.
Széktó-fürdő Kecskeméten 1943-ban / Fortepan, adományozó: Zagyva Tiborné
Kecskemétre vonatkozó városhálózat komplex fejlesztési terv 1950-ben nem állt rendelkezésre, ami magában foglalta komplett utcák elbontását, új terek és utak kialakítását; és ami reagált a növekvő lakosság igényeire, a munkába járással kapcsolatos közlekedési kihívásokra, a jobb lakhatási körülmények kielégítésére, a főtér szabadidős belakására. Hiányát nem lehetett pusztán a városvezetésre fogni, a sztálinista egyközpontú politikai rendszer ugyanis képtelen volt a társadalom valóságos érdektagoltságát figyelembe venni.
Kecskeméten e téren lényegi változás 1957 után történt, amit Juhász István városépítő mérnök Kecskemét más megyeszékhelyekhez viszonyított elmaradottságával magyarázott. Az addig eltelt időszak a próbálgatások éveivel telt, ami alatt javában tartott a háború utáni helyreállítás, de még kiforratlan tervekben firkálták le milyenné formálnák a jövő városát, annak közlekedésével, belvárosával, lakónegyedeivel, szolgáltatásaival. Átmeneti évek ezek, amiről a rendelkezésre álló források szűkösek, mozaikosak. Az ügymenetet leginkább pedig a hozott problémák határozták meg, és a központi akarat.
A háború forgószelében elszenvedett pusztítást az 1947-ben meghirdetett első tervidőszak keretében tervezték helyreállítani, miután az oroszok által megszállva tartott kelet-európai államok, köztük Magyarország sem vette igénybe a romokban heverő Európát talpra állító amerikai Marshall-segélyt. A hároméves terv, ami valójában két és fél évig sem tartott, 1947. augusztus 1-től indult, amihez a vármegyéknek (1950-ig hívják így, majd 2023-tól újra) és városoknak előzetesen tervet kellett készíteniük.
A Trencsénben született, szociáldemokrata párti kecskeméti főispán ki is fakadt. Azt sérelmezte, hogy az adórendszer nem egyforma mértékkel méri az ipari és a mezőgazdasági városokat. Kecskemét szerinte legalább annyit tett hozzá az ország nemzeti jövedeleméhez, mint más hasonló nagyságú iparból élő település. 1946-ban Kecskeméten hiába állítottak elő majd 200 ezer hektoliter bort, a nyereségből alig 3 százaléknyi folyt csak be a város kasszájába. Hasonlóan alacsony bevételt könyvelhettek el a gyümölcs és baromfi külföldre irányuló exportjából is. A termelők és a gazdák legfeljebb annak örülhettek, ha a termelési költséget visszakapták, jegyezte fel jelentésében Budapest korábbi főjegyzője, dr. Szádeczky-Kardoss László, aki 1946-1947-ben látta el a város főispáni feladatait.
(A helyzet 1949-ben sem javult. Kecskemét a háborús pusztítások és a földreform következtében már 1945-ben elvesztette háború előtti jövedelmeinek több mint 50 százalékát, még az adórendszer is tovább kurtította bevételeit, mintegy 20 százaléknyi bevételi veszteséget szenvedett el. Bizonyítékul azt hozták fel, hogy 1949-ben Pécsett az egy lakosra eső adórészesedési bevétel 61 Ft/fő volt, addig Kecskeméten alig 33 Ft/fő. És azt, hogy a dunántúli iparváros mezőgazdasági eredetű, például a borfogyasztási adóból származó bevételeiből is sokkal nagyobb részt tarthatott meg, mint Kecskemét.)
Ilyen körülmények között hagyták jóvá Kecskemét hároméves tervében a Széktó-fürdő, illetve a Zrínyi Miklós laktanya helyreállítását, és egy részének kislakásokká való átalakítását. A listára felkerült a Fehértó-Kiskőrös szárnyvonal befejezése, amihez a szükséges talpfákat ugyan 1943-1944-ben már beszerezték, de a 40 kilométer sínanyagból csak 18 került leszállításra, legnagyobb bosszúságára azoknak a termelőknek, akik terményeiket hosszú, rossz, poros utakon tudták csak piacra szállítani.
A Vörös Hadsereg katonái Kecskemét belvárosában. Arany János utca a Széchenyi tér felé nézve. 1945. / Fortepan
Ekkor tervezték el a vasút üzemének gépjárműüzemmel történő kibővítését, de mielőtt erre ténylegesen rábólinthattak volna, fontosabb volt a szétlőtt közvilágítás rendbehozatala, a mentőszolgálat kocsival való ellátása; és a hadsereg s részben a lakosság által széthordott iskolai épületek rendbetétele, a télen tűzre hányt, meleget adó bútorok és könyvek pótlása. A veszteségek feldolgozása a szociális élet újraindítása nélkül el sem képzelhető, ezért került a fontosabb feladatok közé a feldúlt belvárosi parkok rendezése fásítással, padokkal, asztalokkal, kioszkokkal, – amire azonban még éveket kellett várni.
Az édesanyák örülhettek, a cipőgyártók kevésbé annak az árleszállító rendeletnek, amit az Anyag- és Árhivatal tett közzé, hogy a hároméves terv sikere érdekében augusztus 1-től lényegesen szállítsák le a nyári cipők árait. Ha olcsó cipőre jutotta, akkor talán mozijegyre is. A kecskeméti mozikat szemmel láthatóan nem hatotta meg, hogy a párt a hanyatló imperialista nyugat ellen vívja harcát; csupa amerikai filmeket tűztek műsorra. Augusztus első hetében az Árpád Mozi az amerikai magyar származású rendező, Charles Vidor (Vidor Károly) romantikus filmjét, a Gildát játszotta. Aki hátborzongatóra vágyott, a Városi Moziban izgulhatta végig Alfred Hitchcock A titokzatos lakóját. A burzsoázia ellen indított munkásparaszt kultúrharcot az Otthon Mozi nyerte, ahol az 1942-ben forgatott Tarzan New York-i kalandja forgott.
Az 1940-es években a kecskeméti tanyavilágban annyi ember élt, amennyi megfelelt egy magyarországi középváros teljes lakosságának. 1949-ben Kecskemét populációja 76 ezer fő. Belterületen 33 ezren, a lakosok 44 százaléka lakott, míg a 38 külterületi hely valamelyikén 42 ezren éltek, az összlakosság 56 százaléka.
A század közepén Kecskemét félúton tartott abban a folyamatban, amikor hasonló súllyal van jelen az állattartás, gyümölcs- és zöldségtermelés, de már megnövekedett a bérmunkából élők és az iparban foglalkoztatottak száma, a gépesített termelés és szállítmányozás. Paraszti, munkás és polgári osztályformák egyszerre formálták a települést, ami egyszerre mutatta a város a faluban, faluban a város képét.
Az 1950-ben végrehajtott közigazgatási reform/centralizáció, mely az addig megmaradt kevés helyi autonómiát végleg felszámolta, fordulópont Kecskemét történetében. Nemcsak azért, mert Kecskemétet az újonnan kialakított Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye helyébe lépő Bács-Kiskun megye székhelyévé emelték, hanem azért is, mert az addigi 163 ezer kataszteri hold igazgatási területéből leválasztottak 118 ezer kat. holdat (679 km²). Politikai szándék is meghúzódott a területcsonkítás mögött, a kommunista párt ugyanis kimondatlanul az alföldi agrárvárosokat „kulákvárosoknak" tekintette, és a velük szemben kialakított politikáját a „kulák elleni osztályharc" szempontjával is összekapcsolta.
A város elvesztette kiterjedt tanyasi és pusztai területeinek jelentős részét. Többségüket miután lecsatolták, önálló tanácsokkal bíró községekké szervezték. Létrejött: Lászlófalva, amit korábban Alsó és Felső Szentkirálynak hívtak (1990 után kapta vissza a nevét), Ágasegyháza, Helvécia, Hetényegyháza (Külsőnyírt, valamint Uri hegyet és Szarkást is idecsatolták), Köncsög, Ballószög, Matkó és Városföld. Kecskemét népessége az új településhatárok meghúzását követően 18 ezer fővel csökkent.
Az 1954-es összeírások szerint a külterületeken élők száma a korábbinak mintegy felére, 24 ezer lakosra változott. Közülük is, több mint 10 ezren a város közvetlen közelében elterülő kertségekben – Szolnoki hegy, Kőrösi hegy, Alsó Széktó, Felső Széktó, Mária hegy, illetve Budai hegy, Vacsi hegy – éltek; ott ahol néhány évtizeddel később a gyümölcsösök helyén drága családi házak épülnek. Részben ezt a központ közelsége, részben pedig a kertségek laksűrűsége is előrevetítette. 349 fő/km2 legmagasabb értékkel kiemelkedett a Budai és a Vacsi hegy, míg legkevesebben Urrét, Talfája és Városföld pusztákon laktak.
Az ötvenes évek közepén került felmérésre Kecskemét városmagon kívüli lakáshelyzete, amiből világosan látszik, milyen anyagú és milyen állapotú házakban laktak a felmenőink. A lakóépületek többsége vályog, illetve sárfalazott volt, Csalánosban az épületek 99 százaléka, Szolnoki hegyben, Talfáján is több mint 97 százalékuk. A téglafalazatú épületek aránya Székely és Miklovics telepen (Budai és a Vacsi hegy térsége) azonban több mit 40 százalékot tett ki, ellenben a rendőrfalui és a törökfáiaké alig 15 százalékot, és ennél is kevesebbet Völker telepen és Mária hegyben.
Az adatfelvétel arra is kitért, hogy mennyien éltek ezekben a külterületi házakban, amik túlnyomóan, több mint 80 százalékban, egyetlen hálószobából állt. A lakóépületek alig tíz százalékában volt kettő vagy annál több szoba, de az sem volt ritka, ahol egyetlen helységből álló épületben nyomorogtak.
Az egész külterületen átlag 5,35 fő jutott lakóházanként, de ennél is részletesebben dokumentálták a város körüli kertségek és puszták életkörülményeit. A peremszéli zárt településeken – Bogovics, Dárdai, Völker, Székely, Miklovics telepek, Alsó Széktó, Méhesfalu, Rendőrfalu, Kis-Kecskemét – lakóházanként 4,62 fő zsúfolódott össze. A város körüli kertségekben, például Budai hegyben, a főként egyszobás házakban valamivel többen, mint öten éltek. A pusztai zárt településeken, Ballószögön, Kadafalván, Katonatelepen, Ménteleken 4,8 fő jutott épületenként, míg a pusztákon – Urrét, Borbás, Kisfái, Talfája, Belsőnyír, Szarkás, Városföld, Törökfái – már 5,5 főnek kellett magát összehúzni.
A lakóépületek állapota valamelyest jobbnak tűnt a városkörüli kertségekben és a zárt településeken, a legrosszabb körülmények között a pusztákon éltek. Többségük közegészségügyileg erősen kifogásolható volt nyirkosságuk, rossz szellőzöttségük miatt is.
Átfogó rendezési terv hiányában 1948-ban először a Piaristák terének déli vonalát gondolták egyenes vonalban meghúzni, ami a Horváth Cirill és Koháry utcát, s a Beretvás teraszán ülő vendégeket évtized óta frászban tartó halálkanyart érintette.
A terv szerint a kiszélesített Arany János utcába átterelik a Koháry utca forgalmát, ami ezután csendes, lakókkal teli utcaként funkcionál, nem átmenő forgalom lebonyolítására. A Luther közt előkertekkel bővítik mindkét oldalirányban 10-10 méter szélességben. A Piaristák terét megnagyobbítják, a történelmi épületek mellé moderneket húznak fel. A város első cseréppel fedett épületét, a „Cserepes Kórházat” elbontják, amibe 1914-ben költözött a régi kórház, és helyére az 1938-ban már felmerült meleg és hideg folyóvízzel, fürdőszobákkal, légfűtéssel ellátott háromemeletes OTI bérház épül. Nem valósult meg, sem a keresztény-nemzeti kurzus alatt, pedig a város ingyen telket, önköltségi áron téglát, homokot is adott volna, sem a berendezkedő tanácsrendszer éveiben. A Piaristák terén lévő kórházat még ebben az évben az Izsáki úton üresen álló csapatkórházba költöztetik (amit majd 2015-ben bontanak le az egyetemi campus helyéül). A Cserepes helyén háromévvel később megnyitja ajtóit a ma is működő rendelőintézet.
A Luther közt 1948 forró nyaráig végül nem ültették be, azonban a tönkrement hűtőgyárak közül egyet sikerült üzembe állítani. Az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt. Részvénynyomda igazgatói székét polgármesteri székre cserélő, kiválóan sakkozó és irodalompártoló Tóth László, aki 1944 végétől 1948 nyaráig irányította a várost, ennél nagyobb jelentőségű újítást is elkönyvelhetett, az egyfázisú villamos hálózatot háromfázisúra növelték az Izsáki és a Szegedi út, a Nagykőrösi utca és a Bethlen körút mentén. Az első világháborút megjárt, két évtizede szociáldemokrata párti polgármester Tóthnak ennél biztosan nagyobb örömet jelenthetett az, hogy a fürdőszoba nélkülözésében élő munkáscsaládok részére megnyílt a közfürdő.
„A tér formai és funkcionális szempontból egyaránt széteső”– jegyezték fel Kecskemét főtéréről a Városépítési Tervező Vállalat munkatársai 1955-ben. „El kell fogadnunk az Alföld városainak azt a jelenségét, amit a nagyméretű, levegős, növényzettel beültetett téralakítás terén mutat. Itt is ez a törekvés. A befásított nagy főtér klimatikus viszonyaink mellett kézenfekvő városképi alakulat, s nincsenek olyan történeti adottságok sem, amelyek a leszűkítést indokolnák. Esztétikailag egy nagy főtér itt is megoldható kell legyen.”
A főtér – Szabadság tér, Kossuth tér és Széchenyi tér együttese – a 20. század fordulójától fokozatosan nyerte el mai arculatát, de a mintegy 4,5 hektár nagyságú főtér egységbe kovácsolásának igénye a második világháború után kapott igazán hangsúlyt a várostervezésben.
„A Szabadság-tér – és különösen annak északi oldala – élénk forgalmával, üzleteivel, kisebb egységekből összeálló, izgatottabb architektúrájával s az útkereszttel négy részre felbontott alapsíkjával egészen más hangot üt meg, mint a Kossuth tér, amelyen befejezetlensége ellenére is kivehető a monumentalitásra törekvés. A kevés számú nagyméretű műemlék-középület már rendeltetésénél fogva is lefékez és ünnepélyesebb iramot diktál.” – olvasható az 1955-ben készült főtér rendezési tervében, amiben a jövő tereit is meghatározták.
Kecskemét, Városháza. Év: é. n. /Forrás: BKML Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár, XV. Gyűjtemények, 5.a.
Obeliszket terveztek az Arany János utca végére. / Forrás: BKML Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár
A Kossuth teret is átszabták volna, indoklásul, mert a tér különböző irányultságok, kertészeti megoldások és épületek zűrzavaros egyvelege. Kossuth Lajos szobrát néhány méterre tervezték eltolni, hogy a Tanácsháza (Városháza) előtt hosszan elnyúló felvonulási tér rajzolódjon ki. Az itt elhaladó forgalmat mozgatható jelzőtáblákkal csillapították volna. 15 ezer fő befogadására alkalmas felvonulási térben gondolkodtak, a Tanácsháza tengelyében, a református templom előtt díszes szónoki emelvény lebegett a tervezők szeme előtt. A templom hátfalát sűrű jegenyefasorral akarták elfedni.
A Kossuth tér északi oldalára, a Tanácsházával körülbelül egymagasságban, korszerű épületeket terveztek. A szökőkúttal és terasszal piazzásított téren álló, szocreáltól „felszabadult” fényreklámmal kiemelt Arany Homok szálloda itt nyílt meg 1962-ben. Két évvel később a város főterét ma is domináló „Lordok háza” pedig az elbontott Katolikus Bérház helyén.
A későbbi Arany Homok terve, előtérben a szökőkúttal az ötvenes évek közepén / Forrás: BKML Bács-Kiskun Vármegyei Levéltár
Falusi Norbert írása
Felhasznált periodikák az Arcanum adatbázisából:
Vasárnapi Ujság, LIX, 1912/27. (Az újra épülő Kecskemét)
Kecskeméti Közlöny, 1937
Kecskeméti Lapok, 1948
Kecskemét és Vidéke, 1935
Kecskeméti Hírek, 1947
Irodalom:
Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963. Dél-Alföldi évszázadok 7., Szeged, 1996
Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma - Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története. Jaffa Kiadó, 2021
Juhász István: Kecskemét város építéstörténete. Kiadja: Kecskemét Monográfia Szerkesztősége és Tiberias Bt., 1998
Rigó Róbert: Elitváltások évtizede Kecskeméten (1938–1948). Budapest–Pécs, ÁBTL Kronosz Kiadó, 2014
Rigó Róbert: Tóth László politikai és közéleti szerepvállalásai. In: Forrás, 2018. 10. évf. 7-8. szám
Online források:
Arany Homok szálló - egykor.hu
Katolikus Bérház épületszobrai - kozterkep.hu
Az 1948-as Rákosi beszéden személyesen is résztvettem. Abban az időben a Ceglédi Vasutas Sportegyesület Atlétika Szakosztályának kalapácsvető tagja voltam. Ceglédről különvonat hozta a résztvevőket, amiről persze mi sem maradhattunk le. Az atléták trikóban és a tornaszerüket mutogatva, mint az ébredő jövő ígéretei vonultunk és "éltettük" a vezért. Velem, pontosabban a sportszeremmel, volt egy kis baj, a több mint hétkilós kalapácsot a vonulásra túlsúlyosnak minősítette az edző, helyette egy női gerelyt kaptam és azt lóbáltam ordítozva. Visszagondolva még ma sem értem, hogy a biztonságiak miért nem "szűrtek" ki egy dárdával hadonászó és ordítozó figurát.
Köszönjük szépen, várjuk a folytatást!