Igönis egyhangú ez, csak nem egyakaratú – nyugtázta a pörge bajuszú, Kossuth-párti gazda az országgyűlési képviselő-választás kecskeméti eredményét 1926 decemberének hideg napján az Arany János utcai ellenzéki pártkör előtt hirtelen összesereglett csődületben.
Közben híre ment, hogy a pártiroda közvetlen szomszédságában működő Hungária nyomdában készen áll a rendkívüli kiadás és csak a számok helye van kihagyva, hogy mennyivel utasították el a ’48-s párti Horváth Mihály ellenzéki jelölt ajánlását. Többen is a helyszínre mentek, hogy megbizonyosodjanak róla: valóban nem lesz választás, mert a kormánypárti jelöltekkel szemben senki nem állhat rajtvonalhoz, és a végeredmény „egyhangú”.
A rikkancsok kis idő múlva már szórták is a rendkívüli nyomtatást, benne a hírrel: Kecskemét két választókerületében, a gróf Bethlen István miniszterelnök vezérelte kormányzó Egységes Párt politikusai, Zsitvay Tibor és Pekár Gyula formális választási ceremónia nélkül győztek; és a választási bizottság elutasította az ellenzéki lista állításához szükséges aláírások többségét.
Az 1926-os magyarországi általános választást a bethleni politikai konszolidáció sikeres lezárásaként is értelmezik. Egyben a Horthy-korszak egészén belül ez a szavazás tekinthető a legérdektelenebbnek és a legkevésbé mozgósító jellegűnek, – kivéve a kecskeméti eseményeket. Na, nem a végeredmény miatt, hanem a történtek kapcsán, amelyek még tavasszal is folytatódtak az ország közvéleménye előtt.
Az általános választások során kétségtelenül a legnagyobb meglepetést a kecskeméti eredmény keltette. Az egységespárt listája egyhangú választással győzött.
– állapította meg Az Est pesti kiküldött tudósítója, aki személyesen akart meggyőződni a fővárosban, de még a kormánypárt köreiben is nagy visszhangra talált kétes győzelem titkairól. Ugyanis Bethlenék is azzal számoltak, hogy a többségében nyílt szavazásos magyar választási rendszerben a két kecskeméti, de itt titkos szavazáson eldöntendő mandátum legalább egyike a már csak szólamában függetlenségi és ’48-asokból álló ellenzéké lesz. Ezzel kalkulált a 67. évében járó népszerű kecskeméti orvos, a városnak békekeli követe Horváth Mihály is, aki Kada Elek városépítő polgármester harcostársaként politizált több parlamenti cikluson keresztül a Kossuth kultuszát őrző, a húszas évek közepén politikai helyét viszont alig találó sok kispárti ellenzéki oldalon.
Az ország közvéleményét 1926-ban nem az foglalkoztatta, hogy a kormánypárt újráz vagy sem, – az a manipulált választási rendszerben előre kódolva volt; hanem az, miképpen alakul a helyzet azokban a kerületekben, ahol titkos szavazás révén 46 mandátum sorsa dőlt el.
Bethlen István miniszterelnök abból indult ki, hogy a kormánypárt fő bázisa a nyílt szavazású vidéki választókerületek, amiből 199-et alakítottak ki. A titkosan szavazó városokban viszont, ahol jelentősebb ellenzéki bázis összpontosult, lajstromos (listás) rendszert vezettek be, abban a reményben, hogy így a kormánypárti kisebbségi szavazatok sem vesznek el. Kecskemét is ezek közé a körzetek közé tartozott, ahol a választói elköteleződés kormánypárt és ellenzék között nem dőlt el már az első pillanatban.
Országos szintű politikai verseny hiányában mindez az összesített végeredményt ugyan nem befolyásolta, de helyben, a kecskeméti ellenzéki közönség és vezetői, Horváth Mihály és Kada Elek polgármester székét 1913 után betöltő Sándor István számára annál többet nyomott a latban. A Horváth-féle párt részben emiatt sem csatlakozott az országos balpárthoz, ezek irányát túlságosan szélsőségesnek tartották, hanem a kormánnyal szemben jóindulatú álláspontot foglaltak el.
Ebben közrejátszhatott az is, hogy a függetlenségi és ’48-as programmal Kecskemét város felső választókerületét 1910 és 1918 között az országgyűlésben képviselő Horváth Mihály Zsitvayval szemben 1922-ben egyszer már alulmaradt. Kérdés, hogy óvatosság vagy taktika irányította-e Horváthot; tény, hogy 1926-ban ismét ringbe szállt. Nem kis lökést adhatott azonban az a közjáték, amire csak azután derült fény, miután Horváth indulását megakadályozták, hogy a kormánypárti Zimai Károly polgármester és Fáy István főispán rábeszélték, a város békéje érdekében vállaljon jelöltséget.
— Lépj fel, kérlek, jelöltesd magad. Tudjuk, hogy a lajstromos szavazás mellett lehetetlen, hogy mindkét mandátum az egységes pártnak jusson, a város békéje érdekében a te jelöltségedet mi is pártolni fogjuk, hogy ne jusson szélsőséges ellenzéki kezekbe a második kecskeméti mandátum.
– foglalta össze Az Est a paktum lényegét. Ez alapján az előrelátható eredmény az volt, hogy az ellenzéki Horváth Mihály és a kormánypárti Zsitvay Tibor lesznek Kecskemét képviselői. A paktum azonban nagyot ártott a Horváth-pártnak és miután kitudódott, többen is otthagyták a kampányt. Mindez a fiatal – a tanyák népével igen jól bánni tudó – kecskeméti ügyvédjelölt, az egyesült, csak nevében, balpárti dr. Bodócs Gyula malmára hajtotta a vizet.
Bodócs Kecskeméten szerzett jogi doktorátust, de saját útját hírlapíróként találta meg. Éles tollú cikkei miatt többször is perbe fogtak a 20-as években, mert antiszociális intézkedésekkel vádolta a város vezetőit és Fáy István főispánt. Utóbbit annak ellenére is ki nem állhatta, hogy mindketten a kommunista Tanácsköztársaság ellenségei voltak. (Fáy egyébként, de nem ellenzéki kritikusa miatt, kecskeméti főispáni székét hamarosan felcserélte parlamentire. 1944-ben rövid ideig volt államtitkár is, pozíciójából végül a nyilasok menesztették. A háború után Argentínába emigrált, és ott is hunyt el.) Az Amerikai Magyar Szocialista Szövetség lapja, az Előre, Bodócsot hírbe hozta a fehérterror idején, Orgoványon elkövetett tömegmészárlással. Hogy jelen volt, netalántán részt is vett Francia Kiss Mihály és Héjjas Iván különítményében a gyilkosságokkor, források hiányában biztosra venni nem lehet. Eskü alatt vallott viszont Reiszmann Sándor, a kommunista hangú Magyar Alföld kiadója ellen, aki állítása szerint igenis tolta az országot megrontó proletárdiktatúra szekerét. A második világháború után azonban, amikor 1949-ben az orgoványi bűnper zajlott, Bodócs a tanúvallomásában minden kertelés nélkül beszélt Héjjas Iván orgoványi kegyetlenkedéseiről és züllöttségéről, számolt be a perről a Kecskeméti Lapok.
Bodócs különös figurája volt hosszú időn át Kecskemétnek.
1919-ben keresztényszocialista munkás szakszervezetet szervezett, aminek titkári teendőit is ellátta. Ugyanebben az évben a helybeli rokkantak és hadiözvegyek megsegítésére újjáalakította a Kecskeméti Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetségét. Úgy gondolta, hogy a sportban is tudna mit tenni. A KTE közgyűlése 1920 nyarán beválasztotta vezetőtisztikarába, amit különös módon az éppen akkor tanácsköztársasági tisztségvállalásai miatt még börtönben lévő szociáldemokrata politikus, Tóth László – egyébként kiváló sakkozó, nem mellesleg újságíró, a húszas években nyomdaigazgató, majd Kecskemét későbbi polgármestere 1944 vége és 1948 között – társelnökölt Dr. Zana Dezső ügyvéddel közösen.
Tudósítás a Kecskeméti Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák eseményéről / Kecskeméti Közlöny, 1938. szeptember 27.
Bodócs saját hangját újságíróként lelte meg. A Kecskeméti Közlöny és a Kecskeméti Hírlap szerkesztőjeként, részben az itt megjelent cikkeiből tíz füzetet szánt annak, hogy feltárja a húszas évek helyi közéletét borzoló visszásságokat. Megalapította a kecskeméti idegenforgalmi irodát. A harmincas évek elején a Független Kisgazdapárt alapító tagjaként parcellákat osztott ki szőlő-és gyümölcstelepítés céljára. Bár szeretett volna, de magas politikai karriert nem járt be; meg kellett elégednie a városi „tekintetös közgyűlés” ötödik sorának egyik székével.
1945 után főként helytörténeti kutatással foglalkozott, elkészítette Alpár, Bugac, Hetényegyháza monográfiáját. És attól sem zárkózott el, hogy az ötvenes években írásait a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei lapjában, a Petőfi Népében publikálja. 1958-ban hat cikkből álló sorozatban írta meg annak a történetét, hogy 1929-ben „országra szóló politikai szenzáció történt Kecskeméten. A törvényhatósági választáson megbukott a kormánypárt!”.
Az 1926-os kecskeméti választás azonban Bodócsot a főispánnal ellentétben hideg zuhanyként érte. Az országos politikával kacérkodó Bodócs, aki jelöltette is magát, különösen a tanyákon, Matkón, Bugacon, Szentlőrincen tett szert nagy népszerűségre s közel 2000 aláírást hozott össze. A gyűjtés nehezített pályán történt. A választói névjegyzéket egyfelől csökkentették, másfelől nem frissítették időben, ezért abból sokan kimaradtak, és hemzsegett a hibáktól is: nevek elírása, meg nem felelő lakos, foglalkozás és életkor, jöhettek hibaként számításba. Hiába írta be a valóságnak megfelelő adatait a választópolgár, ha ez nem egyezett meg a hivatalival, máris érvénytelenítették az ajánlást.
Bodócs kampányirodát is nyitott, ezt a választásokon mindig is párttanyaként funkcionáló Gillich-féle vendéglő belső külön termében ütötte fel. Néhány napig minden a tervei szerint alakult, míg nem a rendőrkapitány a szokások ellenére betiltotta a vendéglőkben a pártirodák működését. Bodócsnak mivel egy huncut vasa sem volt, külön irodát már a hátralévő időre nem tudott igénybe venni. Élénk kampánya viszont meglepte ellenfeleit, és arra késztette nem csak az ellenzéki Horváth-pártot, hanem az Egységes Pártot is, hogy kezdjenek erősebb kampányba. A kormánypárt bizonyított is, 5600 ajánlást hajtottak fel, a kötelező csaknem 1200 helyett.
A választási agitáció alatt két szabad vasárnap állt a jelöltek rendelkezésére, hogy nagyobb tömeg előtt programbeszédekeit ismertessék. Az egyiket Zsitvay, a másikat Horváth kapta meg a Kereskedelmi Kaszinóban és az Iparos Otthonban. Bodócs nem kapott szót, ennél erősebben csak azt kifogásolta, hogy a paktum folytán a helyi lapok nem közölték programját, és még fizetett hirdetéseit sem vették fel.
A Bodócs-párt még sem ezeken az akadályokon bukott el. Négy fős lajstromukról egyiküket sikerült csábító ígéretekkel visszaléptetni, ami után az összegyűjtött ajánlásaikat a választási bizottság érvénytelenítette. Listájukon állt a kommunista ellenességéről elhíresült szentkirályi gazda, U. Kovács László és Kerekes József ügyvéd. Velük hiába kísérleteztek, nem adták meg magukat. Hátra volt viszont Sikari Kovács József nyugalmazott rendőrkapitány, akit Bodócs tizenéve ismert meg a kecskeméti jogakadémiáról.
Ez az ember egyike volt azoknak a fanatikusoknak, akik két óva a legnagyobb és eredményes propagandát fejtették ki a Bodócs-párt érdekében, tehát joggal bízhattam benne. Egyébként sem volt tervbe véve jelöltsége, hanem közbejött. – írta később keserűhangon Bodócs az 1926-os „egyhangú" országgyűlési képviselő-választásról írt huszonegynéhány oldalas kortörténeti füzetében. Sikari titokban, miután az elbeszélések szerint meglátogatta Fáy főispánt, majd elutazott a városból is, az utolsó pillanatban lépett vissza. Ennek nyilván az volt a célja, hogy ne legyen idő újból ezernél több ajánlást összeszedni vagy a Bodócs-pártiakat a Horváth-féle ’48-as párthoz csatlakoztatni.
Bodócsék kiiktatásánál nagyobb szenzációt, még a mungók (kormánypártiak gúnyneve) körében is Horváth Mihály ajánlásainak visszautasítása jelentette. A választási bizottság szombaton délelőtt 10 órakor közölte a ’48-asok megbízottaival, hogy 1032 ajánlást nem fogadtak el és a 354 hiányzó aláírást legkevesebb 24 órán belül kell pótolniuk, ha a választáson indulni akarnak.
Az ellenzékiek részéről a gyűjtés újból megindult; városlakók és munkások segítették Horváthékat. A szociáldemokraták, akiknek vezetője dr. Fehérváry Sándor rokkant tüzérhadnagy, újpesti gyárigazgató volt, több száz aláírással támogatta az ellenzéki politikai munkát. A rövid idő ellenére, Horváthék kétszer annyi pótajánlást adtak le, összesen 727 darabot. Mindenki biztosra vette, hogy nem lehet gond, és megtartható a választás Kecskeméten.
Vasárnap délelőtt már korán elterjedtek hírek arról, hogy visszautasítják a Horváth-listát. Fokozta a nyugtalanságot, hogy a választási bizottság tanácskozásain ismételten megjelent Fáy főispán, majd nagyobb rendőri készenlét vonult fel. Megdöbbenést keltett az is, hogy a járásbíróságon ülésező választási bizottság, mely az aláírásokat ellenőrizte, megtiltotta külsős megfigyelők delegálását. Ismét izgalom fogta el az ellenzéki jelölteket. Közben olyan rémhírek érkeztek a belvárosi pártirodába, hogy 400-nál is több érvénytelen ajánlást adtak be újra. Kora estére a rémhír valósággá vált. Elutasítottak 412 aláírást; érvényes volt 315 aláírás. Tekintettel arra, hogy az először benyújtott ajánlásokból 850 volt érvényes, Horváth listáját összesen csak 1165 választó ajánlotta, holott a törvény értelmében Kecskeméten egy-egy listát legalább 1195 választónak, tehát a szavazók 10 százalékának kellett ajánlania. A legtöbb elutasított név mellett ez a megjegyzés állt: ismeretlen, vagyis egyáltalán nem szerepelt a választási névjegyzékben.
Rövid idő alatt megszületett a kecskeméti végeredmény, mivel csak az Egységes Párt tudta megnevezni a törvényben előírt ajánlást. Kecskemét egyik mandátumát a több mint 30 éven át képviselő, hivatalnoki tollát hol újságírásra, hol irodalomra váltó Pekár Gyula kapta. Bejárta a világot, Marokkó és Spanyolország után éveken át Párizsból jelentkezett irodalmi és esztétikai írásaival. Hiába írt finom, franciás szellemben, Ady Endre semmisítő kritikával illette. A Pece-parti költőfejedelem kiszólása azonban nem befolyásolta a döntnököket, irodalmi tevékenységének elismeréséül Pekárt a Petőfi Társaság elnökévé választották. A trianoni sokk után a turanizmus felé fordult. 70 évesen, Józsefvárosban hunyt el.
A másik mandátumot a MÁV igazgató-helyettes főügyésze, az Egységes Párt egyik alapítója, Zsitvay Tibor kapta, aki a második világháborúig képviselte a kormánypárti kecskemétieket. 1938-ban kilépett a kormánypártból, 1944-ben nyugat távozott és Svájcban telepedett le.
Tolnai Világlapja, 1927. május 27.
Közben kitört a nyílt háborúság. Az ellenzék előbb petícióban kifogásolta a választási eljárást, majd Horváth nyílt levelet írt a Kecskemét Lapokba, amiben a választás sima és tiszta lefolyásának becsapását tette szóvá. A főispán a támadásokra azzal védekezett:
— Lelki paktumot, fegyverbarátságot, az agitációjuk teljes szabadságát biztosítottam csak. Mandátumot nem adhatok. Miért nem dolgoztak. Figyelmeztettem őket...
Ezzel szemben a Horváth-párt:
— A választási szabadságra nem kellett volna paktum, azt biztosítja a törvény is. Miért nem engedtek bennünket az ajánlások ellenőrzéséhez? Hamisak az indoklások, amelyekkel visszautasították tömegesen a legtöbb ajánlást.
Politikatörténeti részletekbe nem belebonyolódva, miután 1861-től rendszeresen választottak országgyűlési képviselőket Magyarországon, a választójoggal bíró kecskemétiek többször a kossuthiánus, függetlenségi és 48-as, tehát ellenzéki politikai programmal indulókat küldték a törvényhozásba. Kada Elek polgármester, Szappanos Mihály, Hock János, Horváth Mihály, csak néhány kecskeméti politikus, akik több cikluson keresztül képviselték az országgyűlésben a kecskeméti függetlenségi párti választóközönséget. Hatalomra nem kerülhettek a 48-as nézeteik miatt, mert Ferenc József császár és a kiegyezést elfogadó magyar uralkodó osztály szerint az Osztrák–Magyar Monarchia (1867-től 1918-ig) szétesésével fenyegetett volna. A kormánypárt (aminek a neve is ritkán változott az évtizedek alatt: Deák-párt, Szabadelvű Párt, Nemzeti Munkapárt) leválthatatlan volt.
Az első világháború, a forradalom, a kommunista Tanácsköztársaság és a román megszállás hónapjai után, és a nemzeti, keresztény és konzervatív politikai köröket megosztó királykérdés nyugvópontra jutását követően a majd 20 évnyi Horthy érában sem változott ez a politikai szisztéma. A politikában ekkor már kipróbált Bethlen István, 1921. áprilistól miniszterelnök, aki Tisza István munkapártjának még ellenzéke az 1910-es években, de mindketten az általános választójog kérlelhetetlen ellenzői, olyan választási rendszer kialakításában volt érdekelt, ahol a kormányzati többség biztosított, – és leválthatatlan, viszont a többpárti pluralizmus látszatát fenntartja.
Az erdélyi gróf, hogy célját elérje, házhoz ment, és az egyszerű paraszti sorból származó, liberális agrárdemokrata Nagyatádi Szabó István vezette Kisgazdapárt 1922-es újévi vacsoráján kijelentette: „ezzel a párttal személyesen és barátaimmal együtt egyesülni kívánok.” A Keresztény Nemzeti Egység Párt (KNEP) és a kisgazdák egyesülésével, több hónapnyi tárgyalás után megalakult az Egységes Párt (hivatalosan Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt, a KNEP), amely két évtizeden át, (bár különböző neveken: Nemzeti Egység Pártja, Magyar Élet Pártja) háborús bukásáig stabilizálta a Horthy-rendszert.
Miután az Egységes Párt 1926-ban a kiosztható 245 mandátumból 170-et megszerzett decemberben (ebből 150-hez nyíltan választó kerületekben jutott) a kecskemétieket lepte meg leginkább a hír, hogy a kormánypárti Zsitvay és Pekár néhány hónappal a választásokat követően lemondtak a mandátumokról.
A megnyilvánult általános bizalom ellenére egy töredék jónak látta, további alkotásainknak gátat vetendő, vitássá tenni a legutóbb lefolyt választás szabályszerűségét – magyarázták lemondásuk okát a függetlenségi párt petíciójának említése nélkül.
A kecskeméti választás országos figyelmet kapott. A másfélszáz képviselő mandátuma ellen nem nyújtottak be egyetlen petíciót sem, de a Zsitvay Tibor kecskeméti mandátumával szemben éltek ezzel a joggal a kecskeméti választók. Zsitvay viszont nem várta meg, mi lesz a petíció sorsa, és hogyan dönt ügyében a közigazgatási bíróság, hanem lemondott a kecskeméti mandátumáról. Az országgyűlésből nem esett ki, az akkori szabályok szerint ugyanis két helyen is jelöltethette magát, és mivel nyert a nógrádi Rétságon, továbbra is megtarthatta mandátumát.
Volt egy pont, ahol vitathatatlanul nem a petícionálók (ellenzékiek) győztek. A közigazgatási bíróság végzése ugyanis, amely eljárt a petíció dolgában, a petícionálókat arra kötelezte, hogy az eljárás nagy summát tevő költségeit fizessék meg. Érthető most már az, hogy miért nem éltek tömegesen kifogással az 1926-os választáskor.
Az új választásokat május végén tartották. A függetlenségi párt jelölő ülésén listavezetőnek ismét Horváth Mihályt szavazták meg, aki így kommentálta az újabb fordulót: „a decemberi választás még nem ért véget, hiszen csak rossz álom volt az egész”. Az Egységes Párt jelölő értekezletét május 10-én tartották, amin megjelent Fáy István főispán is. Az ő kívánságainak figyelembevételével állították össze a párt jelölőlistáját, dr. Szabó Iván ügyvéd, földbirtokossal az élén. Itt kapott helyet Kiss Endre városi tiszti főügyész is, akinek a pályája nem csak abban hasonlított Tóth Lászlóéra, hogy közösen szervezték 1927-ben a kecskeméti nemzetközi sakkversenyt, hanem ő is elfoglalhatta Kada Elek polgármester egykori székét 1934-től 1938-ig.
Szabó Iván és Horváth Mihály kecskeméti képviselők / Tolnai Világlapja, 1927. június 8.
A megismételt kecskeméti választások mindkét oldal várakozása szerint alakult. Csendes és lapos kampányt folyt, egyetlen kirívó esettől eltekintve. Nagy László ügyvéd, a kecskeméti függetlenségi párt egyik vezető városi képviselője megtámadta Fáy István főispánt a húspiac sarkán, és heves szóváltást követően a nyílt utcán összeverekedtek. Nagy nem tudott túllépni a tavalyi titkos paktumon, és amikor a főispán Az Estnek azt nyilatkozta, hogy előreláthatóan mindkét párt listavezetője be fog kerülni a Házba, dühében rárontott. A közvélemény figyelmét Nagy azzal is magára irányította, hogy állandó heves harcot vívott a kormánypárt exponenseivel. Temperamentumos szónoklatai miatt nemzetgyalázás miatt perbe is fogták, mert 1926. március 15-én azt találta mondani, hogy „itt az embereket száműzötté teszi a nyomorúság, üldözötté a hatalom, jogfosztottá a törvény, de meg fogjuk dönteni a terrort.”
Nagy és Fáy csetepatéjától eltekintve a választás a májusi meleg időnek megfelelően békésen lezajlott. Az egységespárti lista vezetője, Szabó Iván, aki sem nem harcolt, sem nem agitált így nyilatkozott szintén Az Est újságírójának:
— Jó barátságban vagyok én Horváth Mihállyal. Apám főorvos volt itt, az ő apja is orvos, ő maga is az, sohase háborúskodtunk. Most is megleszünk békességben, ha mindkettőnket megválasztanak.
Így is lett. 1927-ben az 1926-os választások lezárásaként Kecskemétről egy ellenzéki és egy kormánypárti képviselő jutott mandátumhoz. A parlamenti politikai arányok nem változtak.
Falusi Norbert írása
Felhasznált periodikák:
Az Arcanum adatbázisából:
Az Est, 1926, 1927
Előre, 1921
Homok, 1920
Kecskemét Lapok, 1926, 1949
Kecskeméti Közlöny, 1926, 1927
Kecskeméti Újság, 1926
Tolnai Világlapja, 1926, 1927
A Hungaricana adatbázisából:
Petőfi Népe, 1958
Irodalom:
Bodócs Gyula: Az 1926. évi „egyehangú" országgyűlési képviselő-választás Kecskeméten. Kortörténeti tanulmány. Kiadja: Petőfi könyvnyomda, 1927
Heltai Nándor: A szeretnivaló klub. A Kecskeméti Testedző Egyesület első száz éve. Budapest, 2011
Ignácz Károly: Választói magatartás 1926-ban. In: Múltunk, 2018/1.
Péterné Fehér Mária (szerk.): Kecskemét polgármesterei 1848 - 1950: Kecskemét, 1996
Online adatbázis:
Hírös Naptár - www.hirosnaptar.hu
