Hazánk és a Magyar Televízió 1993-ban csatlakozott a népszerű európai televíziós versenyhez, a Játék határok nélkül elnevezésű vetélkedőhöz, amelyben a résztvevő országok településeinek csapatai mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat, és amelyet gyakran több mint százmillió néző követett a kontinensen. A magyarok első szezonjában Kecskemét nagyot alakított: július 26-29. között megrendezte és meg is nyerte az itthoni elődöntőt, majd a hírös városiak első helyen végeztek a csehországi fináléban is.
Írásunkban korabeli újságcikkek, valamint a csapattagokkal és az edzőjükkel készített interjúk segítségével bepillantunk a vetélkedőre való felkészülés kulisszatitkaiba és természetesen visszatekintünk a sokáig emlékezetes elődöntőre, amelyet két és félezren izgultak végig a kecskeméti szabadidőközpontban. De kitérünk arra is, milyen huzavona előzte meg a közgyűlésben a rendezvény költségvetésének elfogadását, hogyan élték meg a játékosok a fantasztikus helyszíni hangulatot és hogy mi lett a sorsa a díszlet ikonikus darabjának, a Kékszakállú herceg fejszobrának.
Ki gondolná, hogy a Kecskemétnek 1993-ban oly nagy hírnevet hozó európai televíziós játékműsor, a Játék határok nélkül (franciául Jeux sans frontières, JSF) elindításának ötletét Charles de Gaulle francia tábornok, a második világháborúban a németekkel szembeni ellenállási mozgalom szervezője, későbbi francia köztársasági elnök adta?
Pedig így van: az államférfi nagy fantáziát látott a francia televízió 1962-ben indult Intervilles című humoros show-jában, amelyben francia kisvárosok és falvak versengtek egymással. Állítólag az elnök annyira kedvelte az Intervilles-t, hogy átrendezte a hivatalos programját is, csak hogy megnézhesse a műsort.
Jelenet az 1993-as Karlovy Varyban rendezett döntőből, amelyet Kecskemét nyert meg
De Gaulle úgy vélte, egy hasonló játékban a két nemzet fiataljainak találkozása tovább erősítheti a Franciaország és Németország közötti viszonyt. Ez az első, majd a második világháborúban mélypontra zuhant, hogy aztán az ötvenes években megkezdődjön egy lassú közeledés, éppen 1963-ban az Elysée-szerződéssel pedig a felek újabb mérföldkőhöz értek el a kibékülési folyamatban.
De Gaulle óhaja teljesült: az első játékot 1965-ben rendezték meg, amelyen a házigazda Franciaország mellett Németország, Belgium és Olaszország képviseltette magát. A műsor ekkor még Inter Nations Games (Nemzetek közötti játékok) név alatt futott a tévében, de a nagy érdeklődés miatt, 1967-től a mezőnyt folyamatosan kibővítették (először Nagy-Britannia és Svájc csapatai csatlakoztak, így közvetítette a BBC, a RAI és az ARD is), és a nevet is megváltoztatták – így lett Jeux sans frontières, azaz Játék határok nélkül.
Kialakult a később magyarok által is megismert formátum, miszerint minden előfutamnak más-más résztvevő nemzet adott otthont, és az egyes országok legjobban szereplő városai (települései) jutottak a döntőbe.
Képes Újság, 1993
A televíziós vetélkedőt – amelyet látványos, nagyszabású ügyességi sorversenyként jellemezhetnénk – általában a szabad ég alatt rendezték meg, gyakran történelmi városközpontokban, tereken, híres épületekkel a háttérben. A forgalmazó az 1950-ben alapított, a kontinens televízió-és rádióadóit tömörítő Európai Műsorsugárzók Uniója (angolul European Broadcasting Union, EBU) volt.
A JSF nemcsak az akkora már megerősödött Európai Unió tagjainak egységbe kovácsolását tűzte ki céljául, hanem minden unión kívüli ország számára is esélyt adtak a játékban való részvételre. Így került be Magyarország 1993-ban, és egészen 1999-ig minden évben részt vettünk. Hazánkban a Magyar Televízió közvetítette a Játék határok nélkült, eleinte Gundel Takács Gábor és Geszler Dorottya (balra) volt a műsorvezető (viszont éppen az 1993-as kecskeméti fordulóban Vágó István konferált az 1989-es a Miss Hungary szépségkirálynő-választáson 3. helyezett Geszler Dorottya mellett), 1996-ban Farkas Beatrix, 1997-től pedig Borbás Mária.
1965 és 1999 között egyébként 20 ország indult, köztük törpeállamok, így Liechtenstein és San Marino is. Hét év alatt háromszor nyertek a magyarok, 1993-ban és 1996-ban Kecskemét diadalmaskodott a fináléban, így a játék több évtizedes történetének legsikeresebb csapata lett a hírös városé.
Megszokott kép lett a Játék határok nélkül sorozatában: ünnepelnek a kecskemétiek
1982 és 1988 között anyagi gondok miatt szünetelt a JSF, de ezt leszámítva egészen 1999-ig műsoron volt. A legnagyobb nézettsége idején 110 millió néző követte a műsort Európa-szerte. 1999-ben aztán a rendezés nagy költségei és a csökkenő nézettség miatt megszűnt. Több alkalommal felvetődött az újraindítása, de ezek a kísérletek általában nem végződtek sikerrel. 2014-től 2016-ig három szezont ért meg az Intervilles International (itthon a Játék határok nélkül elnevezést használták), amelynek első évadát Budapesten forgatták, Oroszország, Magyarország, Franciaország, Indonézia, Egyiptom és az amerikai kontinens képviselői szerepeltek benne – de ez már nagyon más volt, mint a nyolcvanas-kilencvenes évek klasszikus vetélkedője.
1993 olyan év volt, amikor három esemény miatt is odafigyelt Kecskemétre Európa és talán kicsit az egész világ is. Májusban II. Erzsébet brit királynő és férje, Fülöp herceg látogatott a hírös városba (és Bugacra), júliusban második alkalommal rendezték meg az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozót, azaz népszerű nevén a Csiperót (a kontinens 20 országából 30 gyermek érkezett) – és ugyancsak júliusban, egész pontosan július 26-tól 30-ig zajlott le a Játék határok nélkül hazai fordulója.
A Petőfi Népe képes összeállítása pár nappal a kecskeméti elődöntő után
Azt, hogy Kecskemét lesz a vetélkedő magyarországi házigazdája, hivatalosan 1993. március 24-én, szerdán jelentette be a Városháza dísztermében tartott sajtótájékoztatón Merász József polgármester. A szervezők tíz magyar város közül választották ki Kecskemétet. Luciano Gigante, a játék nemzetközi szervezőbizottságának elnöke a Petőfi Népe korabeli cikke szerint a sajtótájékoztatón “kiemelte: számtalan feladatot kell megoldaniuk a magyar szervezőknek rendkívül rövid idő alatt, ám biztos benne, hogy a város, a Magyar Televízió és a nemzetközi szervezőcsapat szuperprodukciót hoz majd létre”. Az érdeklődők már ekkor megtudhatták, hogy a vetélkedőt a szabadidőközpontban rendezik meg, itt építik fel a díszleteket, melynek tematikáját a Kékszakállú herceg vára adja majd, és hogy a rendezvényre 3 ezer vendéget várnak (ez vélhetően a szurkolókat jelentette).
A Játék határok nélkült a Magyar Televízió 2-es csatornája június 24-étől főműsoridőben sugározta tizenegy héten át (a tíz elődöntőt és a döntőt). Érdekesség, hogy a kecskeméti elődöntőt a tévé csak jó egy hónappal később, augusztus 29-én adta le – ekkorra már a csehországi Karlovy Vary-ban a döntőt is megnyerték a kecskemétiek.
“A show-szerű, közkedvelt vetélkedőt több európai tévéállomáson, s műholdak segítségével Afrika és Dél-Amerika egyes részein is láthatják. A résztvevők ügyességén alapuló vidám műsort — mely a cirkusz, a színház és a sport egyvelege – hatalmas szurkolótáborok kísérik, pezsgő hangulatot teremtve a rendező városban. A játékos bemutatkozáson túl lehetőség nyílik egy Kecskemétről készült, kétperces film nemzetközi bemutatására, és egy 30 perces összeállítás is készül a játékokat támogató helyi szponzorokról” – mutatta be olvasóinak a vetélkedőt a Petőfi Népe, egy másik cikkében is kiemelve: a játék nemcsak az itt élő polgároknak jelent kellemes szórakozást és látványosságot, hanem a támogatóknak és a városnak “szó szerint világra szóló reklámot”.
A korabeli újságcikkekből, de még inkább a csapat három egykori tagjával, Huszár Ildikóval, Körmöczi Bulcsúval és Magyarné Magó Andreával, valamint a neves atlétaedzővel, testnevelő-tanárral, Adamik Zoltánnal készült interjúkból kiderült: Kecskemét nagyon komolyan vette a résztvevők kiválasztását és felkészítését is.
Április 9-re a Petőfi Népében meghirdetett a városi sportigazgatóság egy versenyt az uszodába és a sportcsarnokba, hogy “a Kecskemét színeit képviselő, legrátermettebb emberekből álló csapatot össze lehessen állítani”. Olyanok nevezhettek, akik “tudnak úszni, kerékpározni, nem szenvednek klausztrofóbiában, nem szédülnek, jó egyensúlyérzékkel, problémamegoldó képességgel és érvényes sportorvosi igazolással rendelkeznek”. Érdekesség, hogy a kecskeméti illetőség nem volt kitétel a toborzás során.
A kecskeméti csapat (még egy bővebb kerete) / Az önkormányzat által a vetélkedőre kiadott útikalauzból
“Körmöczi Béla, a Kecskeméti Atlétika és Rugby Club akkori elnöke, egyben önkormányzati képviselő találta ki, hogy legyen egy válogató, a csapat felkészítésében pedig rám gondolt. Örömmel vállaltam, bár akkor még nem sokat hallottam az egész vetélkedőről” – emlékezett vissza Adamik Zoltán. Mint tőle megtudtuk, a fizikai felmérés mellett a jelentkezőket tesztelték olyan szempontból is, mennyire viselik jól a szereplést, “a kamerák kereszttüzét”, hiszen a közvetítés során rövid nyilatkozatokat is kértek a műsorvezetők a játékosoktól – nem ártott tehát erre is hangolódni.
A sportcsarnokban ügyességi feladatokat kellett teljesíteniük a jelentkezőknek: labdavezetéstől kezdve kúszás-mászáson át gólyalábon járásig és kerékpározás közben való kosárra dobásig nagyon széles volt paletta. Majd az uszodában folytatódott a válogató.
“Nem feltétlen az döntött, hogy valaki megnyeri-e az adott számot, mert attól még egy más típusú feladatban lehetett nagyon béna, és a verseny során ez vissza is üthetett volna. Olyan tagokat kerestünk, aki minden feladatban az élmezőnyben végeztek, általánosságban ügyesek, talpraesettek voltak. Szerintem ez a taktika be is jött” – összegzett Adamik Zoltán.
Első körben 16 hölgyet és 16 férfit választottak ki (a válogatón a nőknél Szabó Rita, a férfiaknál Körmöczi Bulcsú lett az első), majd ezt a bő keretet szűkítették le 6-6 főre, végül arra a négy hölgyre és fiatalemberre, akik megkezdték a felkészülést és végül Kecskemétet képviselték a Játék határok nélkül 1993-as fordulójában és döntőjében. A nyolcfős csapat névsora: Czagány Beatrix, Huszár Ildikó, Magyarné Magó Andrea (csapatkapitány), Szabó Rita, valamint Hegedűs Zsolt, Kis Balázs, Körmöczi Bulcsú és Varga Attila.
A Petőfi Népe szerint a felkészülés megkezdése előtt a versenyzőket a Rovkiban (azaz a Repülőkórházban) terheléses orvosi vizsgálatnak vetették alá. Májusban heti három, júniusban heti négy, júliusban pedig heti öt edzés volt, benne úszás, futás, súlyemelés, vízisí, lovaglás, valamint görkorcsolya és gördeszkagyakorlás. Ennyire konkrétan nem emlékeznek már a résztvevők a tréningekre, de az élénken megmaradt bennük, hogy kemény alapozást vezényelt le Adamik Zoltán.
“Voltak olyan extrém gyakorlások is, mikor a sportcsarnok tetején, tíz méteres magasságban kellett időre körbemenni. Na az brutál volt, és nem lehetett cidrizni” – idézte fel Huszár Ildikó, a Grapevine tánciskola alapítója, aki férjével, Varga Attilával közösen került be a csapatba, és akiknek ezek a hetek ugyancsak sűrűek voltak: ekkor már működött a tánciskolájuk sok növendékkel, és a Ki mit tud?-on is jól szerepeltek, középdöntőbe jutottak.
“Arra emlékszem, hogy rengeteget másztunk, függeszkedtünk, minden edzésen fel kellett menni a kötélen. Ez nekem nagy kihívást jelentett, de jól felkészített az a három hónap. Még dzsúdóztunk is” – mondta el Magyarné Magó Andrea, aki akkoriban a még létező Vörösmarty Mihály Általános Iskolában tanított testnevelő tanárként, és diákjai beszélték rá a jelentkezésre. Végül ő lett a csapat kapitánya, ami annyit jelentett, hogy ha a verseny alatt esetleg valamely női csapattársa megsérül, akkor minden feladatban neki kell beugrani a helyére.
Abban is egyetértettek az egykori tagok, hogy nagyon jó hangulatban telt a felkészülés és remekül összekovácsolódtak, amiben szerepet játszottak a közös programok is. Adamik Zoltán az egységességnek kiemelt jelentőséget tulajdonított, hiszen a vetélkedőben sok együttműködésre épülő játék szerepelt, tehát szükség is volt arra, hogy a csapattársak jó kapcsolatban legyenek egymással.
“Nagyon családias volt az egész, még évek múltával is összejártunk, és ma is ha összefutunk, akkor rögtön feltolulnak a régi emlékek. Nekem azóta is majdnem olyan az életformám, mint a Játék határok nélkül volt, csupa mozgás” – mondta Huszár Ildikó.
“Több sportoló került a csapatba, és nagyon-nagyon maximalisták voltunk. Tényleg egy igazi közösség alakult ki, saját magunkért és egymásért is küzdöttünk, és abszolút az volt a cél, hogy kijussunk a döntőre. Komolyan vettük azt is, hogy a várost és Magyarországot képviseljük. Kijelenthetem, nekünk ez több volt mint játék, inkább verseny. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy beneveztem a válogatóra, rengeteg szép élményt adott” – tette hozzá Körmöczi Bulcsú, a Kada Elek Technikum igazgatója, aki 1993-ban még egyetemen tanult.
Sokáig nem sokat lehetett tudni a játék előkészületeiről, még június 3-án is csak annyit írt meg a Petőfi Népe, hogy a vetélkedő színhelye nem a szabadidőközpont strand felőli része lesz, hanem a szabadtéri színpad melletti füves terület, a domb és a kerítés között. A víz alatti felvételekhez itt tervezett kiásatni egy medencét a szervező Magyar Televízió, de konkrét terveket ekkor még nem ismert a Bácsvíz Rt., amely ingyen bocsátotta a területet a játék céljára.
A játéktér és a díszletek építése / Az önkormányzat által a vetélkedőre kiadott útikalauzból
A sikersztori egy mára elfeledett, kicsit illúzióromboló epizódja a vetélkedő költségvetésének közgyűlés általi tárgyalása. Talán furcsának tűnhet, de csak a Játék határok nélkül előtt egy hónappal, a június 21-ei képviselő-testületi ülésre terjesztette be Merász József polgármester a város anyagi hozzájárulásának tervét (mivel szabadságban volt, írásban), amely 29 millió forintról szólt (az MTV 2 kért a várostól anyagi segítséget).
Ebben olyan tételek voltak, mint city-buszok és hostess-szolgálat biztosítása a csapatoknak (570 ezer forint), kirándulás szervezése a csapatoknak (600 ezer), szűkkörű polgármesteri fogadások (700 ezer), a protokollsátorban üdítő, szendvics biztosítása (150 ezer), a helyszín biztonsági őrzése (500 ezer), hangosítás (350 ezer), plakátok, szórólapok (150 ezer) és hasonlók. Nagyobb tétel volt egy kétperces, a várost bemutató film költségeihez hozzájárulás (2,1 millió forint), a játék helyszínének energiaellátására pedig 22 millió forintot kért megszavazni a polgármester (ezt később 14 millióra lealkudták). A Petőfi Népe tudósítása szerint a testület valósággal lesöpörte az előterjesztést, az elnöklő Ivanics alpolgármester levetette a napirendről.
“Felszólalását szinte valamennyi képviselő azzal kezdte, hogy februárban, mikor jóváhagyták Kecskemét házigazda szerepét, szó sem volt ilyen nagyságú kiadásról. Kiderült, az egyik képviselő be sem tudott jutni a polgármesterhez, hiába hozott egy céget, amely 1 millióval támogatta volna a játékokat. (...) Dr. Szentkirályi László az elektromos beruházás műszaki megalapozottságát firtatta, amihez Öveges László is csatlakozott. Utóbbi szenátor úgy vélte, a 7 milliós protokollköltség megszavazásáról szó lehet abban az esetben, ha mellé teszi az előterjesztő a bevételeket is. Így derül ki ugyanis, mennyibe kerül a vetélkedő valójában a városnak” – írta a megyei napilap. Amely megnyugtatásul közölte, a Játék határok nélkül nem kerül veszélybe akkor sem, ha nem szavazzák meg legközelebb a pénzt: a rendező MTV 2 ideiglenesen kiépíti a Bácsvíz Rt. területének elektromos ellátását, csak a vetélkedő után elbontja.
Egy hét múlva újabb testületi ülést tartottak, és mivel a DÉMÁSZ Rt. jelezte, hogy az elektromos hálózat végleges kiépítése nem vállalható a számára, az erre szánt 22 millió ügye lekerült a napirendről, majd hosszas vita után 3 milliót szavaztak meg a képviselők a költségekre.
Az akkori tudósításokból mindenesetre az is kiderül, hogy az építkezések ekkor már gőzerővel zajlottak a szabadidőközpontban, ahol egy 110x80 méteres játéktér épült. A kecskeméti forduló tematikája – nyilván elég lazán, jelzésszerűen – Bartók Béla 1911-ben komponált egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára köré épült, amelyben egy magányos herceg kései asszonya a férfi múltjának és lelkének különböző rejtélyeit igyekszik megismerni, egymás után hét ajtót kinyitva a baljós várban, eltűnt elődeinek szörnyű nyomaira bukkanva.
Kékszakállnak volt történeti előképe, görög, latin variációi, a kora középkor óta felbukkant francia, főleg breton népmesékben; már a VI. században följegyezték Szent Gildas püspök legendájában, ahol egy Conomor nevű gróf minden asszonyát megölte, mihelyt állapotosak lettek, míg végül az utolsót a szent püspök feltámasztotta. A XVII. századtól sokan feldolgozták, 1910-ben Balázs Béla író-költő is ezt tette, egy misztériumjátékot írt, ennek szövegét vette alapul operájához Bartók Béla.
A kecskeméti szabadidőközpontban 1993 nyarán felépült a herceg nagyszabású vára Apró Attila rendező és Vayer Tamás Balázs Béla-díjas érdemes művész, díszlettervező ötletei alapján. Legmegragadóbb eleme talán a koronát viselő herceg óriási forgó fejszobra volt, amely Szász Endre festőművész tervei alapján készült, és amelyre valószínűleg ma is a legtöbben emlékeznek. De megépült a hét ajtót magában foglaló emelvény, egy óriási pókháló, több gémeskútszerű emelő és akadály, egy medence, készültek embernagyságú kerékkel fölszerelt kézi hajtányok, a több ezer fős közönségnek L-alakban lelátók és transzformátorállomás is. A két, külön erre a célra tervezett, a televíziós közvetítéshez szükséges fénytorony húsz méter magas volt, acélból készült és két szinten elhelyezett járó-és lámpafolyosóval rendelkezett.
“Előre tartok attól, hogy ezt a helyszínt – egy lehetséges, gyönyörű játékteret – tönkre kell tenni, el kell bontani. Valahol azt is szörnyűnek érzem, hogy az embereim a saját kezük munkáját kell hogy szétrombolják” – sajnálkozott a helyszínt kialakító egyik fővállalkozó cég ügyvezetője.
A Petőfi Népe címlapja pár nappal a vetélkedő előtt
A kezdésre minden elkészült, a többszáz jelmez is. Amint arról az egykori résztvevők beszámoltak, érezhetően nagy volt a várakozás a városban, sok kíváncsiskodó megszemlélte az építkezést a Dombnál. Ugyan a kecskeméti volt a tizedik, azaz utolsó elődöntő (előtte kettő-kettő volt Walesben, Olaszországban, Svájcban és Portugáliában, egy pedig Görögországban), de addig csak öt elődöntő összefoglalóját adta le az MTV 2 – mindesetre ez is elég volt már arra, hogy sok hűséges nézőt szerezzen a vetélkedő (ne feledjük, abban az időben a maihoz képest összehasonlíthatatlanul szűkösebb volt a televíziós kínálat, még nem indultak el a kereskedelmi tévék sem).
Amint a csapattagoktól megtudtuk, már ekkor is sokan megismerték/megállították őket az utcán, hogy elmondják, mennyire szurkolnak nekik. És ez a népszerűség az elődöntő és a döntő után csak tovább nőtt.
A vendégcsapatok július 26-án, hétfőn érkeztek meg Kecskemétre, az Aranyhomok, a Három Gúnár és a Tó szállodákban szállásolták el őket. Csehországot Trojanovice, Görögországot Agioi Anargyroi, Olaszországot Agordo, Portugáliát Figueira da Foz, Svájcot Fully, Walest pedig Llandrindod képviselte (érdekesség, hogy mindegyik rivális település lakosságszámát tekintve sokkal kisebb Kecskemétnél: a görög város népessége 30 ezer fő körüli, a többi kisvárosé 5-10 ezer vagy még kevesebb). Még ugyanezen a napon Köncsögpusztán tartottak egy nyitófogadást.
Másnap a vendégeket a főtéren köszöntötte a polgármester, mint a megyei napilap tudósításából kiderült, a városháza harangjátéka “a résztvevő országok képviselőinek is kedveskedett egy-egy hozzájuk kötődő dallal”. Merász József ezután a Városháza dísztermébe kalauzolta a külföldi versenyzőket, akik aznap még Bugacon is tettek egy kirándulást.
A polgármester azt írta a vetélkedőre készült kiadványban: a brit királynő látogatása, a Csiperó és a Játék határok nélkül is jelzi:
“Kecskemét nyitott város. Szívesen fogadja az ideérkezőket, barátságot kínál, s ugyanezt várja is cserébe a vendégektől. És e találkozókon keresztül is tovább akarja bővíteni a lehetőségeket, amelyek akár már rövid távon is szolgálhatják a város fejlődését” – fogalmazott a polgármester, hozzátéve, remélik, hogy a vendégek itteni tapasztalataik alapján rövidesen újra ellátogatnak Kecskemétre “vendégként vagy üzleti partnerként”.
Július 28-án, szerdán délelőtt szervezett városnézést tartottak a vendégeknek, este aztán következett a nyilvános főpróba, 29-én, csütörtökön pedig a verseny, amelyet élő, egyenes adásban közvetített a város 15 kilométeres körzetében fogható Kecskeméti Városi Televízió – így akik nem jutottak jegyhez, vagy más ok miatt nem tudtak a helyszínen szurkolni, a KTV-ből első kézből értesülhettek a hazai csapat győzelméről. A Petőfi Népe szerint “a játék történetében először engedélyezték, hogy ilyen előzetes közvetítés létrejöjjön”.
Hogy nem kis fizikai próbatétel volt a vetélkedő, jól mutatja, hogy a jelmezek nélkül tartott főpróba este kilenckor kezdődött és hajnali kettőkor ért véget – majd aznap este volt a verseny, amely szintén éjszakába nyúlóan tartott. A főpróba egyébként nem ment zökkenők nélkül, egyórás áramkimaradás miatt kényszerszünetet kellett tartani, és az eső is szemerkélt. A visszaemlékezések szerint azonban ez sem tudta a nézők kedvét szegni.
“Óriási ováció köszöntötte a bevonuló kecskeméti csapatot a Játék határok nélkül vetélkedő főpróbáján és versenyén. A hazaiak mellett a maroknyi portugál szurkolótábor biztatta különösen lelkesen versenyzőit. A kecskeméti szabadidőpark igazán mesés díszletei fényárban úsztak a késő esti kezdéskor. A jegyet váltani tudó szerencsés nézők már jóval kilenc óra előtt elfoglalták a helyeket. Az érdeklődést jelzi, hogy a Széchenyiváros környező lakóházainak a tetején is több százan tolongtak” – a korabeli tudósítás is jól jellemzi azt a hangulatot, amely akkor meghatározta a város életét. A csapat a buzdítást a főpróbán is meghálálta, holtversenyben elsők lettek az olaszokkal.
Lazán ide kapcsolódik egy színes rendőrségi hír is. Történt, hogy mivel a főpróbára elfogytak a jegyek, a kívül rekedtek közül mintegy százötvenen a közeli, Nyíri út 63. számú tízemeletes ház tetejéről kísérték figyelemmel az arénában zajló eseményeket. Az épület gondnoka, félvén a balesettől, megpróbálta leküldeni az embereket a tetőről, de ez nem sikerült. Ezért szólt a házban élő rendőr főtörzsőrmesternek, aki nem volt szolgálatban és aznap már három üveg sört megivott. “A rendőr felment a tetőre, de nem helyezte magát úgymond szolgálatba, nem fedte fel kilétét. A szolgálati szabályzat ugyanis ezt alkohol fogyasztása után csak rendkívüli esetekben teszi lehetővé. Felszólításának ettől függetlenül eleget tettek és elindultak lefele a tetőről” – írta a megyei napilap. Egy fiatalember azonban elkezdte szidni a főtörzsőrmestert, aki “amúgy igen jó erőben lévő rendőr, de nem tanúsított ellenállást és továbbra sem fedte fel magát”. Támadója “húsz ember biztatása közben rugdosta a fekvő embert, aki orrcsonttörést szenvedett”, a fiatal férfit végül a riasztott egyenruhás rendőrök fogták el.
“Sokan azt gondolták, hogy a főpróbát nem kellett komolyan venni. Ez azonban nem állta meg a helyét, mert mindenki a főpróbán ismerkedett meg a feladatokkal, és csak ez az egy lehetőség volt a begyakorlásra. Közben a segítőink a többi csapatot nézték, hátha el tudunk tőlük lesni trükköket, de ezt visszafelé is működött, minket is lestek” – mondta Adamik Zoltán. A JSF szabályai értelmében és nyilván a fair play szellemében természetesen a hazai együttes nem élvezett előnyt, a főpróba előtt kecskemétiek sem ismerték a rájuk váró versenyszámokat. Azt, hogy az egyes feladatot ki teljesíti a csapattagok közül, sorsolás döntötte el.
“A főpróba után egy komoly kupaktanácsot tartottunk, hogy egy-egy feladatot hogyan célszerű taktikailag megoldani, szerintem ez sokat segített a szereplésünkön. Nagyon sokat segítettek azok a tartalék játékosok, akik végül nem kerültek be a csapatba, viszont végig együtt készültek velünk” – magyarázta Magyarné Magó Andrea.
“Teltház volt, elképesztő hangulat uralkodott a lelátókon, a közönség hullámzott, szurkolt, tehát tényleg olyan volt, mint amikor az ember megnyeri a labdarúgó bajnokságot. Bennem kialakult egy kis lámpaláz, de amikor a főbíró, Denis sípjára elindult a verseny, onnantól ez el is múlt, és százszázalékban a feladatra koncentráltunk” – mondta Körmöczi Bulcsú.
A többi innentől kezdve már történelem. A verseny napján este nyolc órakor már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a tribünön, a Magyar Nemzet szerint kétezernégyszáz jegyet adtak el. Majd kilenc órakor a játék jól ismert szignáljára befutottak a csapatok, hogy ezután Geszler Dorottya és Vágó István műsorvezetése mellett hat órán keresztül viaskodjanak az első helyért.
A Petőfi Népe tudósítása
Bár ez így úgy hangzik, mintha a kecskemétieken kívül másnak lett volna esélye a győzelemre. Pedig reálisan nézve szinte már az első körben eldőlt minden, a citromsárgában szereplő hazaiak ugyanis már ekkor kijátszották a jokert, és mivel megnyerték a feladatot, rögtön 14 pontjuk lett, és 8 pont előnnyel vezettek a második olaszok előtt. Ebben a versenyszámban kapott szerepet a herceg forgó feje, a haját jelképező köteleken kellett felmászni a koronához.
“Versenymászás” az idővel és a vetélytársakkal az óriási pókhálón
Az első versenyszám előtt ment le a televíziós összefoglalóban Kecskemét bemutatkozó kisfilmje, érdemes azt is megemlíteni, miként határozta meg akkor magát a város:
“Élettel teli, egyéni arcú, gazdag kultúrájú európai város a magyar Alföld közepén, a híres bugaci puszta kapuja, Kecskemét”.
Aki szeretné megtekinteni a verseny másfél órás összefoglalóját, itt érheti el.
A hazai csapat rajt-cél győzelmet aratott, nyolc feladat közül négyet nyert meg (a harmadik versenyszámban részt vett Geszler Dorottya is), de a többiben is az élmezőnyben volt. Végül 61 ponttal végeztek a kecskemétiek, második az olasz Agordo lett 52 ponttal, harmadik a cseh Trojanovice csapata 40 ponttal. Miután a kecskemétiek magyar riválisuknál, a hetedik, olaszországi elődöntőben diadalmaskodó Pápánál több pontot szereztek, így egyben az is eldőlt, hogy a Karlovy Varyban rendezendő döntőre a hírös város városiak utazhatnak. A díjakat Merász József polgármester adta át a dobogósoknak.
Az eredményhirdetés: győzött Kecskemét!
“A néha fáradni látszó közönség rendre felélénkült az egyes számok végén, az eredmények értékelésekor. A sportszerűségből jelesre vizsgázó nézők lelkesen tapsolták meg valamennyi csapat produkcióját” – írta tudósításában a Petőfi Népe. A tévés közvetítésből kitűnik, hogy noha az eredményhirdetésre valamikor éjjel fél 4-4 körül került sor, a nézők közül is nagyon sokan kitartottak és lelkesen buzdították a csapatot. Majd következett az ünneplés, amelynek során megtelt a medence…
“Nehéz lett volna megkülönböztetni a csapatokat egymástól, önfeledten ugráltak a vízbe játékosok, edzők, sőt a nézők közül is a bátrabbak. (...) Hajnali négy óra tájban a láthatóan fáradt, de annál boldogabb játékosok elmondták: bíztak a jó szereplésben, bár a feladatok egyike sem volt könnyű.” Következhetett a döntő augusztus 21-én a cseh fürdővárosban.
A nagy siker után furcsa olvasni az 1993. augusztus 4-ei Petőfi Népében a hírt, melynek címe szerint “Szegény a játékos csapat”, a szövegből pedig kiderül, a csapatnak alig van pénze, és egyik tagja azzal a kéréssel kereste fel a szerkesztőséget, segítsenek nekik az útiköltség előteremtésében, mert hivatalos támogatókra aligha számíthatnak. Az újság közzé is tette egy Játék határok nélkül elnevezésű alapítvány számlaszámát, melyre várták “a segítő szándékú emberek bármily szerény befizetéseit”.
Később arról szóltak a hírek, hogy azért előzte meg “némi bizonytalanság” az indulást, mivel a kecskeméti városvezetők többsége nyári szabadságát töltötte, “s nem volt senki a városházán, aki pénzt tudott volna adni”. A kulturális bizottság megdöbbenésének adott hangot, kérte a polgármestert, vizsgálja meg, milyen összegből lehet biztosítani a csapat kiutazását, és ha nincs más megoldás, a “pénznyerőautomaták begyűjtéséből származó összegből” állják a költségeket.
Erre a momentumra már nem emlékeztek interjúalanyaink, sőt mindenki állította, a város, az önkormányzat teljesen mellettük állt, támogatta őket. Nincs is jelentősége, főleg harminc év távlatában. Pláne hogy a csapat végül rendben, még augusztus 16-án el tudott indulni a döntőre, több szponzor, többek között a megyei önkormányzat támogatásának köszönhetően, erről Körmöczi Béla csapatmenedzser számolt be a megyei napilapnak. És ott folytatták, ahol Kecskeméten abbahagyták: a főpróbát és a döntőt is megnyerték a házigazdák előtt. Pedig a csehek – akiknek azért talán lejtett a hazai pálya - a verseny feléig vezettek, ám egy jól sikerült számmal – a szállásukon két napig gyakoroltak a kecskemétiek a pálcán való tányérpörgetést – a magyarok az élre ugrottak, és innentől kezdve megtartották az első helyet.
Hazahozták a kupát
“Hát a döntő nagyon küzdelmes volt. Elég nagy hátszéllel versenyzett a cseh csapat, amit viszont nagyon jól érzékelt a vezetőbíró. Sokat változtattak is a feladatokon, hogy ne legyen annyira nagy az előnyük. Aztán sikerült megfordítanunk az állást, és nem is engedtük ki kezünkből a győzelmet” – mondta Magyarné Magó Andrea.
A csapatot nagy ünneplésben részesítették, mégpedig a szuperdöntő után egy héttel, augusztus 29-én – aznap, amikor az MTV 2 műsorra tűzte a júliusi kecskeméti elődöntő összefoglalóját. A gálaműsorra a főtéren egy erre az alkalomra Székesfehérvárról hozott, hatszor hat méteres kivetítőt állítottak fel, ezen nézhették meg az érdeklődők az egy hónappal korábban történteket és köszönthették az immár finálégyőztes csapat tagjait. A gálaműsoron Geszler Dorottya is részt vett. Szeptember 5-én pedig a döntőt is levetítették, az Erdei Ferenc Művelődési Ház (ma Hírös Agóra) előtt.
Ahogy a korábbi játékosok elmondták, sokszor úgy érezhették magukat, mint a sztársportolók, olimpikonok – felismerték őket az utcán, és gratuláltak nekik. A várostól egy kirándulást is kaptak ajándékba, ráadásul nem is akárhová.
“Az volt az ígéret a döntő előtt, hogy ha harmadikak leszünk, akkor egy hetet bárhol eltölthetünk Magyarországon, ha másodikak, akkor Európán belül, ha pedig megnyerjük, akkor a világ bármely pontjára elutazhatunk egy hétre. Mikor hazajöttünk, átbeszéltük a dolgot, szavaztunk és Florida mellett döntöttünk. Fantasztikus kirándulás volt” – mondta Körmöczi Bulcsú.
A vízmű ingyen bocsátotta a játékok rendelkezésére a területet azzal, hogy utána az eredeti állapotban kapja vissza, mindent lebontva, a zöldfelületet helyreállítva. Bár a cég elnök-vezérigazgatója, Szekeres István is úgy nyilatkozott, ésszerű lenne a járdákat, a Makovecz-ágasokat megőrizni. Volt olyan terv is, hogy a díszletet a Bácsvíz Rt. területén hagyják, és azt a részt a város megvásárolta volna a vízműtől, a díszlet pedig egy leendő szórakozó-és kulturális park alapjául szolgált volna - de végül nem így alakult.
Augusztus végén a Juhar Utcai Foglalkoztató Iskola és Nevelőotthon igazgatóhelyettese, László Anikó a Petőfi Népében megjelent nyílt levélben kérte a város képviselő-testületét, hogy a Kékszakállú herceg portrészobrát intézményük udvarán helyezhessék el. A közgyűlés ehhez hozzá is járult. Arról sajnos nincs információnk, a szoborral később mi lett (mert már nincs az intézmény udvarán), és hogy mi lett a sorsa a díszlet többi elemének, például a hétajtós emelvénynek.
Az viszont biztos, hogy Kecskemét három év múlva, 1996-ban újrázott: akkor is megnyerte az elődöntőt és a finálét is, ezzel pedig a Játék határok 1965-től 1999-ig íródó történetének legeredményesebb csapatává vált.
Zárásként egy gondolat: megkockáztatjuk, a vetélkedőn való részvétel, a szervezés, megkoronázva a sikeres szerepléssel Kecskemét legújabbkori történetének egyik legnagyobb közösségi sikerélménye volt. Talán érdemes lenne róla valamilyen módon – egy emléktáblával vagy Kékszakáll szobrának miniatűr másával – megemlékezni az esemény egykori helyszínén, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.
Hraskó István írása
Felhasznált források:
Interjú Adamik Zoltánnal, Huszár Ildikóval, Körmöczi Bulcsúval, Magyarné Magó Andreával
Periodikák:
A Hungaricana adatbázisából:
Petőfi Népe 1993
Az Arcanum adatbázisából:
Magyar Nemzet 1993
Népszabadság 1993
Szabad Föld 1993
Képes Újság 1993 (Körmöczi Bulcsútól)
A Magyar Nemzeti Digitális Archívumból:
Játék határok nélkül - Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiadványa
Wikipédia: Játék határok nélkül, Jeux sans frontières, Intervilles szócikkek
Múlt-kor történelmi magazin weboldala
Fotók:
A cikkben külön nem jelzett fényképek Huszár Ildikó, Körmöczi Bulcsú és Magyarné Magó Andrea gyűjteményéből származnak
A külön képaláírással nem jelölt korabeli cikkek mindegyike a Petőfi Népében jelent meg
Szerettem a játékot kár hogy már nincsen színes verseny volt,nagyon jó volt látni hogy Kecskemét nyerni tudott
Nagy örömmel olvastam, ugyanis kicsit részese lehettem, ennek a nagyszabású rendezvénynek.Vendéglátás volt a feladatunk. Büszke voltam, a helyi csapat győzelmére.