Ha valaki azt gondolja, hogy a “régi szép időkben” advent időszaka még a reklámoktól mentes volt, az nagyot téved. Átnézve ugyanis a 19. század végén és a 20. század első harmadában megjelent kecskeméti újságok néhány decemberi lapszámát, bizony rengeteg hirdetéssel találkozhatunk. Persze nincs is ezen mit csodálkozni: az árut már akkor is el akarták adni a kereskedők, és igyekeztek minden lehetőséget kihasználni, hogy népszerűsítsék portékájukat.
És már száz-százhúsz éve is idejekorán megkezdték a reklámozást: egy 1909-es Kecskeméti Ujságban például azt adták hírül, hogy “a karácsonyi vásár november hó 25-én vette kezdetét Vitéz Gusztáv nagykereskedésében”.
Akkoriban persze még más volt a mérték, hiszen nem ontotta a hirdetéseket a tévé, a rádió és az internet. És ami igen szembetűnő, hogy mennyire más volt a stílus is. Talán nincs is rá jobb jelző, mint a “békebeli”.
“FIGYELEM!! Nagy karácsonyi ocasió. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására adni, hogy Karácsonyi vásár f. hó 1-én kezdetét vette üzletemben. Felkérem a n. é. közönséget, mielőtt bevásárlásait vagy megrendeléseit játék és dísztárgyakban eszközölné, méltóztassék dúsan felszerelt raktáramat megtekinteni. Szives pártfogásokat várva tisztelettel Littauer Mór”
- ezzel a szöveggel jelent meg roppant udvarias, tiszteletteljes és mértéktartó felhívás egy 1910-es Kecskeméti Ujságban. Magyarázatként annyit tehetünk hozzá, hogy az ocasió szót ma alkalomnak, vagy lehetőségnek mondanánk, míg a n.é. rövidítés a “nagyérdemű” megszólítást takarta.
De a kedvencünk ez az 1887-ben a Kecskeméti Lapokban közzétett reklám, a Körösi-n.-útczában (a mai Nagykőrösi utcában) lévő, Rivészy János-féle “czukrász-űzlet” hirdetése.
“Alolirott bátor vagyok a n. é. közönségnek becses tudomására hozni, hogy üzletemet a karácsonyi s újévi ünnepekre oly gazdag raktárral láttam el, hogy abban ez alkalomra a legszebb ajándékok találhatók fel” - szól a szöveg, és Rivészy úr fel is sorolja, minő meglepetések kaphatók nála: díszdobozok, díszek, diós és mákos fonott kalácsok, de tart raktáron mindenféle likőrt, “valódi franczia konyakot, igen finom rumot és csemegebort”. Sőt, ilyenre talán ma sincs példa: az üzletvezető “a legjutányosabb árért” feldíszített karácsonyfákat is vállalt - vajon ez tényleg azt jelentette-e, hogy a megrendelőknek leszállította kompletten az ünnepi díszbe öltöztetett fenyőt?
“Főtörekvésem leend a n. é. közönség becses pártfogását továbbra is kiérdemelni, s kérve becses pártfogását, maradok kiváló tisztelettel alázatos szolgája” - látatlanban is úgy gondoljuk, Rivészy János cukrász üzletében páratlanul udvarias és készséges kiszolgálásban részesülhettek a vásárlók.
A régmúlt finom, visszafogott eleganciája a világháború után kezdett eltűnni, és egyre direktebbek, célratörőbbek lettek a reklámok, harsányabbá és/vagy leegyszerűsítetté váltak.
Érdekes cikkre bukkantunk egy 1913-as Kecskeméti Ujságban, amely pont a karácsonyi hirdetések témáját elemzi, szomorúan megállapítva: könyveket bizony alig-alig reklámoznak.
“Magyar müveket, regényeket, novellákat, színdarabokat, kottaujdonságokat, zenemüveket, társadalmi és tudományos munkákat úgyszólván egy cég sem ajánl, mintha a könyvek a karácsonyi ajándékozások idején egyáltalán nem játszanának szerepet. Nem akad kiadó, vagy könyvkereskedő, ki helyesnek, hasznosnak találná, hogy könyveket ajánljon, hogy karácsonyi ajándékul megfelelő köteteket és az üzletében levő árukat hirdessen. (...) Ugy látszik, hogy a magyar közönségnek könyvre nincs szüksége, vagy hogy a kiadók hirdetés nélkül is képesek túladni kiadványaikon” - írja a szerző.
De rögtön sejtetni is engedi, hogy valószínűleg nem utóbbiról van szó, miszerint mindenféle “reklamirozás” nélkül úgy viszik a vásárlók a könyveket, mint a cukrot. Hanem inkább az lehet a háttérben, hogy sok üzlet nem tulajdonít különösebb fontosságot a hirdetéseknek.
“Pedig a kiadásuk bőven kárpótolva lenne, mert ha jól megfigyeljük az eseményeket egy ilyen karácsonyi vásár alkalmával, vagy a szürke hétköznapokon, az ilyen üzleteknél a lanyhaság jelei mellett az üzleti élelmetlenség mutatkozik, mert a mai üzleti versengés közepette mindenki iparkodik magának az ő üzletkörét minél jobban kiszélesíteni. Ezt pedig nem érik el azok, akik ölbetett kézzel, az üzletben várják a sültgalambot” - így a csípős kritika. Magyarán: kell a reklám, kell a hirdetés (és talán nem állunk távol az igazságtól, ha megjegyezzük: lehet, hogy az újságoknak is szükségük volt a hirdetési bevételekre - nincs új a nap alatt, ma is ez a helyzet).
A humort sem nélkülözték a karácsonyi reklámok. Volt olyan árus, aki a szóviccben hitt, mégha a saját nevéről is volt szó:
“Önnek Dunsztja sincs róla, mit takarít meg akkor, ha a karácsonyi ajándékot Dunsztnál vásárolja meg. Szaloncukor kilogramja 2 pengő 80 fillér.” (Kecskeméti Közlöny, 1928)
A vicces-szatirikus rajzok, karikatúrák is divatba jöttek, a Kecskeméti Közlöny 1938. december 25-ei lapszámában például így utaltak arra a jelenségre, hogy karácsonykor, illetve újévre készülve az átlagosnál nagyobb a forgalom az italcsarnokokban.
Gyakran előfordult, hogy a vásárlókat arra biztatták, ajándékok után kutatva részesítsék előnyben a helyi ipart, a kecskeméti mestereket, üzlettulajdonosokat.
“Felhívjuk ez alkalommal Kecskemét város és környéke vásárló közönségének figyelmét eme hirdetésünkre, melynek főcélja, hogy vásárló hölgyeink ne hagyják magukat a fővárosi hangzatos hirdetésektől félrevezetni és pártolják a helyi kereskedelmet. Cégünk mindenkori főelve volt az árúk absolut jóságára tekintettel az árak mérsekeltsége” - szólt Sipos Miklós és Ferenc női divat-kelme, posztó, vászon és selyem áruházának reklámja a Kecskeméti Ujság egyik 1909 novemberi számában. Azt is közölték: “vásárlási kényszer nincs”, bárki meggyőződhet arról, milyen mélyen leszállított áron kapható minden visszamaradt kelméjük.
“Még mielőtt t. vevőim bevásárlás eszközlése végett a fővárosba mennének, kérném úgy a kirakataimat mint az üzletben levő kiállításomat a legszebb és legalkalmasabb
karácsonyi ajándékokból megtekinteni” - hívta fel 1912-ben a Kecskeméti Ujság olvasóinak figyelmét karácsonyi kiárusítására Vajda Mihály, aki szintén ruházati cikkeket - blúzokat, ingeket, kesztyűket, sálakat, zsebkendőket - kínált.
Még néhány karácsonyi reklám a 20. század első felének Kecskemétjéről:
“Jó forgalmat hozott” az Aranyvasárnap - nyugtázta 1936. december 22-ei számában a Kecskeméti Közlöny, leírva: “igen élénk forgalom zajlott le minden, de a legtöbb helyen akadt munka elég szépen délután is”.
Hraskó István írása
Felhasznált periodikák az Arcanum adatbázisából:
Kecskeméti Közlöny, 1928, 1936, 1938
Kecskeméti Lapok, 1887
Kecskeméti Ujság, 1909, 1912, 1913
