„Nekünk, akik éhezünk, a lábunk kifordul a cipőből, a kabátunk rojtolódik, a mellünk zihál és a szemünk, ha felragyog is néha, akkor az a láz biztos jele. […] Másfél évtized minden hazafiassága kimerült abban, hogy Trianont szidtuk. Minden valamirevaló szónak megrígatta hallgatóságát az elszakított magyar milliók fájdalmainak ecsetelésével és senki sem siratta azt a másik éppen olyan magyar testvért, aki itt vérzik az ország határain belül. Mert nem elég a suttogó, az olvadó testvéri szeretet, ennek reálisabb valami kellene: kenyér.“
Fajszi Károly kecskeméti joghallgató március 15-iki beszéde a város hivatalos ünnepén, 1936-ban, különösen nagy izgalmat keltett, mely országos visszhangot kiváltó politikai botrányt okozott. Felszólalása soha nem látott márciusi vihart keltett Kecskeméten, amiről még évtizedekkel később is beszéltek, akik az igazságbeszédet hallották.
Egyesek azt kifogásolták, hogy a Kecskeméti Református Jogakadémia másodéves szónoka ünnepi beszédébe beleszőtte a gróf Bethlen István kormányát megtépázó luxusberuházást, a fényűző lillafüredi kastélyszálló építkezését és a lószőrmatrac-ügyet*, amikor az ifjúság nyomorúságos helyzetéről beszélt.
Mások szerint az sértette a jelen volt előkelőségek fülét, hogy Fajszi Károly élesen és erősen színezve beszélt az értelmiségi fiatalság nincstelenségéről, kenyeret és megélhetést követelve számukra. A vezetők felé fordult, és őket „Ti kedves bátyáinknak és atyáinknak“ nevezve a jóllakott erkölcsprédikátorokat emlegette, miközben kihangsúlyozta, „az öregek és fiatalok vesszőfutása soha sem volt kirívóbb, mint éppen ma!”
Ennél a résznél már igen élénk nyugtalanság volt tapasztalható az első sorban helyet foglalók között. Az emelkedett ünnepi hangulatból kizökkentett hallgatóságban egy-két ifjú halljukozott, majd a politikusok egyrésze, köztük Fáy István főispán, Kiss Endre polgármester, Zsitvay Tibor országgyűlési képviselő, s még több városvezető tüntetőleg ott hagyta az ünnepet. Szerintük ugyanis az egyetemista éles támadást intézett a fennálló nemzeti-keresztény rendszer ellen, és a nemzeti napot politikai célokra kívánta felhasználni.
Kecskemét 1848-1849-es megemlékezésének a rendőrtisztviselő vetett véget, amikor felszólította Fajszi Károlyt, hogy beszédét nyomban fejezze be, ami egész Magyarországon kínos feltűnést keltett – éppen a szabadság ünnepén. „A kecskeméti márciusi vihar” – adta címül beszámolójának a 8 Órai Ujság. „Bocsánatkérést követelnek a kecskeméti diákszónoktól” – írta öles betűkkel az Esti Kurir. „Váratlan zavar Kecskeméten” – számolt be a Friss Ujság a kecskeméti jogakadémista emlékezetes szónoklatáról, amiért előzetesen még díjazásban is részesült. Kecskeméten a hagyomány ugyanis az volt, hogy a kecskeméti jogászegylet irodalmi szakosztálya minden évben pályadíjat írt ki a márciusi szónoklatra, és a nyertes a 25 pengőn felül azt el is mondhatta a város hivatalos ünnepségén. 1936-ban a beérkezett pályamunkák közül az első díjjal Fajszi Károlyt jutalmazták.
8 Órai Ujság, 1936. március 18.
Beszéde felkorbácsolta Kecskemét közvéleményét, a város vezetése bocsánatkérést követelt, de megmozgatta a különböző ifjúsági szervezeteket is. Az Emericana Katolikus Diákszövetség egyetemistákból álló helyi közössége határozatban mondta ki, hogy azonosítja magát az ifjúsági szónok beszédének azzal a részével, amelyben az ifjúság nehéz helyzetéről beszélt, de azt a keretet, amelyben beszédét elmondta, nem találta szerencsésnek. A jogászegylet tagsága teljes mellszélességgel állt ki társuk mellett, és még húsz pengővel fel is emelték a jutalomdíját.
Fajszi Károlyt mindez nem segítette ki abból a bajból, ami rá várt, mert hamarosan teljesen ellehetetlenült a helyzete a városban. Eljárás indult ellene. Az egész ügy ugyan elaludt, de sem a városházán, sem a jogakadémián nem néztek rá jó szemmel. Tanítványai is elmaradoztak, amiből a tandíját fedezhette volna. A Fülöpszálláson élő szegény szülei nem tudták segélyezni, és a tandíjhátraléka is felgyülemlett. Választása nem volt; – önként otthagyta a jogakadémiát.
A kalandvágyó Fajszi Károlyról – aki még hetedikes gimnazistaként puszta kíváncsiságból átszökött a román határon, végül elfogták és egy temesvári katonai fogházban tartották hetekig – júliusban írtak újra a helyi lapok. A Kecskeméti Közlöny érdekes cikkben írta le nyolcvan főiskolás diák életét a bugaci nyári munkatáborban. A bugaci kisvasút egyik szárnyvonalát építették ki, akiknek egyik vezetőjéül nevezték ki a jó szervező nevében álló Fajszi Károlyt. Tíz hetet dolgozott itt kubikusként. Az év első hóesésekor már Budapesten állt sorban a rongyos ruhákba burkolt, éhes emberek között, hogy hozzájuthassanak a hólapátolással a szerény négy pengős jövedelemhez. Egy pesti újságíró fedezte fel, hogy a kecskeméti jogász és diákszónok a fővárosban – havat lapától.
„Miért jött el hazulról?” – kérdezte a riporter. „Nem tudtam a magam tandíját fizetni. A szüleim Fülöpszálláson élnek, szegény kisparasztok. Apám évi jövedelme 400 pengő. Ebből él ő, az anyám, a 86 éves nagyanyám és a 22 éves húgom. Majd ha már kifizettem a tandíjhátralékomat, visszamegyek és befejezem a tanulmányaimat” – felelte a diák, aki a telet a Duna mellett, egy elhagyatott csónakházban vészelte át másodmagával, egy szintén jogász fiatallal. Havi 15 pengőből élt. Volt csomaghordó, plakátragasztó, ügynök, és hólapátoló.
1941-ben tért vissza Kecskemétre, és letette vizsgáit. Abszolvált, de a katonaság és a második világháború, a frontszolgálat, majd a három évig tartó hadifogság miatt diplomát nem szerzett. 1948-ban érkezett haza egy Kijev melletti tiszti hadifogolytáborból. Budapesten, a Magyar Postánál kapott irodai állást a távközlés területén, ahol több mint három évtizeden át dolgozott. Mindeközben megnősült, feleségével négy gyermeküket nevelték fel.
Kis Ujság, 1937. január 13.
Fordulatos, ám nehézségekkel telt életének második, kisebb részében ismerkedett meg az eszperantó nyelvvel. Már a húszas években hallott az 1887-ben Lazar Markovics Zamenhof alkotta mesterséges, alig ezer szóból álló nyelvről, de csak addig jutott, hogy 1927-ben vásárolt egy eszperantó nyelvkönyvet. Tanulásához nem kezdett hozzá, csak az ötvenes évek végén, amikor fia megkérdezte tőle, mi az az eszperantó. Elhatározta, hogy utánanéz, és ekkor kezdődött el a szorgos tanulás és gyűjtőmunka, aminek az eredménye lett a világ negyedik legnagyobb magángyűjteményeként számon tartott eszperantó nyelvű kollekció. Fajszi Károly 53 éves korától kezdve 39 éven át, 2004-ben bekövetkezett haláláig, hatszobás budapesti polgári lakásában mintegy húszezer kötetet és tizennyolcezer egyéb dokumentumot gyűjtött össze.
168 óra, 2001. április 4.
Fajszi Károly akkor jegyezte el magát örökre az eszperantóval, amikor 1929 után, 1966-ban ismét Budapesten rendezték meg az eszperantó világkongresszust. Ámulattal nézte emlékezett vissza 2001-ben az akkor 91 éves Fajszi Károly –, hogy mindenki szót ért egymással, legyen az afrikai, arab, kínai, japán vagy éppenséggel magyar. Már nyugalmazott postafőfelügyelőként 1987-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki az eszperantó nyelv születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett magyarországi Eszperantó Kongresszus parlamenti megnyitóján.
A harmincas évek Kecskemétjén Március 15-e emlékének valóságos ünnepségsorozattal és társasvacsorákkal áldoztak. 1936 sem telt másként. A város szabadságünnepét előző este a jogászifjúság hagyományos fáklyás menete nyitotta meg. A sor elején három Turul-föveges jogász vitte a nemzeti színű zászlót, nyomukban lampionokkal és fáklyákkal a Rákóczi úton, a Wesselényi és Körösi utcán haladtak végig a joghallgatók hazafias dalokat énekelve.
Az előző évi szokásoknak megfelelően a város hivatalos ünnepsége másnap délelőtt fél 11-kor kezdődött a Kossuth-szobor előtt, miután véget ért a kecskeméti iskolák váltófutása, és befutott a hatalmas babérkoszorúval a „kegyeleti staféta” győztese.
A ragyogó napsütésben, de a csípősen hideg időben már gyülekeztek a város notabilitásai, köztük a város 1934 és 1938 közötti időszakának polgármestere, Balásfalvi Kiss Endre, aki majd a Magyarország német megszállása után alakított nácibarát Sztójay-kormány államtitkára lett, s ezért a második világháború után a népbíróság súlyos börtönbüntetésre ítélte. A pompásan feldíszített szónoki emelvény előtt foglalt helyet Fáy István főispán, aki Kissel ellentétben 1944-ben a nyilas puccs után saját kérésére távozott a kormányból akkor már, mint vallás- és közoktatásügyi államtitkár. Fáy 1945-ben nyugatra távozott, majd Argentínában telepedett le. A városi ünnepen részt vett Kecskemét országgyűlési képviselője, Zsitvay Tibor is, a homoki város korábbi kormánybiztos-főispánja. A természetjáró hírében álló politikus, aki elindítója volt a Szent István vándorlásnak, a mai Országos Kéktúra elődjének, Fáyhoz hasonlóan 1944-ben nyugatra emigrált.
Nemzeti színű lobogók százait lengette a már tavaszba forduló szél, így vonultak a Kossuth-szoborhoz zászlóik alatt a Vitézi Szék tagjai, a frontharcosok, az első világháborús rokkantak, egyesületek, hivatalok, hatóságok, a helyőrség tisztikara. „A rokkantak mintacsapata ezúttal jelent meg első ízben szép formaruhájában” – jegyezte meg a Kecskeméti Közlöny újságírója.
A program szerint a nemzeti dalokat a Kecskeméti Dalárda fújta. A törvényhatóság nevében az ünnepi beszédet a város pénzügyi bizottságának vagyonos tagja, dr. Vujovich Ferenc kecskeméti malomtulajdonos mondta. Az ifjúság nevében Fajszi Károly jogakadémista mondott beszédet.
Az ünnepségsorozat az előző évekéhez hasonlóan társasvacsorákkal ért véget. 1936-ban ilyet szerveztek a Rákóczi úti Kaszinóban, az iparos társadalmat képviselő Iparos Otthon dísztermében, a ’48-as Kör Czollner téri székházában. Utóbbi helyszínen egy napon belül két összejövetelt is tartottak a két kecskeméti választókerületi tagság bevonásával. Megemlékeztek a katolikus és a protestáns iskolák diákjai is, de külön olyan egyesületek is, mint a Fűszerkereskedőké, a Protestáns Ifjaké, akik közösen találkoztak az Újkollégium dísztermében a Keresztyény Ifjúsági Egyesület (KIE) fiataljaival.
Fajszi Károly meghökkentően szókimondó beszédének percek alatt híre terjedt az egész városban és ezerféle találgatásra adott alkalmat, amelyek között a letartóztatástól kezdve mindenféle verzió szerepelt. Letartóztatásra nem került sor, a rendőrség igazoltatta Fajszi Károlyt és lefoglalta a beszédének kéziratát.
A „márciusi vihar” még hetekig izgalomban tartotta Kecskemétet. Az ügyben a jogakadémia dékánja, Dr. Rácz Béla nyilatkozott a 8 Órai Újság munkatársának, aki kijelentette:
— Az ifjúság nehéz anyagi helyzetének kérdése közismert probléma, s a tanári kari testület csak azt sérelmezi, hogy az ifjúsági szónok elmondta beszédében azt a részt is, — a lillafüredi építkezésekre vonatkozó mondatot, — amelyet az önképzőkör zsűrije korábban törölt. A közeljövőben kari ülést tart a jogakadémia tanártestülete, és ezen az ülésen foglalkoznak Fajszi Károly ügyével.
A kecskeméti jogakadémia ifjúságának önképzőköre másnapra rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol a vezetősége beadta a lemondását, így fejezve ki egyetértésüket a társuk által elmondott igazságbeszédben foglaltakkal. A feszült helyzetben más panaszaikat is számba vették. Kifogásolták, hogy a városháza havi 30 pengőt adott csupán a szellemi „inségmunkásoknak”, ami nem fedezte a megélhetésüket gyakorlati idejük alatt. De annak is hangot adtak, hogy a városháza egyik főtisztviselőjének a fia inségmunkás az apja mellett, ugyanakkor az arra rászoruló joghallgatók két éve nem tudtak „szükségmunkához” jutni a hivatalban.
Mindeközben a városházán a közigazgatási bizottság is ülést tartott, ahol ugyancsak a diákság márciusi szónokának beszédével voltak elfoglalva, bocsánatkérést követelve a diákoktól. Az ifjúság többsége azonban hallani sem akart arról, hogy megkövessék a várost, és nem támogatták a tanári kar azon véleményét sem, hogy küldöttség járuljon a főispán és a polgármester elé. Erről szavaztak is, az ötvenhat jelenlevő joghallgató közül harmincöten tüntetően elvonultak, és csak huszonegyen voksoltak.
Ezek után ifjabb Bagi László – a kecskeméti jogászdinasztia sarja, aki néhány hónappal a századik születésnapja előtt 2014-ben hunyt el, a család nevét mai is utca őrzi – ifjúsági elnök vezetésével megjelent egy diákküldöttség a városházán, elérve azt, hogy levegyék a napirendről a márciusi ünnepség ügyét. Bagi László Fáy István előtt előadta, sajnálják, hogy a beszéd bántóan hatott, és az „nem szolgálta az egység” szellemét. A főispán örömének adott kifejezést, hogy a diákság ilyen „lovagias” szellemben járt el.
Ezzel azonban még közelről sem zárult le a kecskeméti márciusi ünnepség incidense. Nevezetesen a béke egyik feltételéül azt szabták, hogy Fajszi Károly személyesen is keresse fel a főispánt és a polgármestert, s kövesse meg őket. A diák erre kijelentette, olyan lelkiállapotban van, ami lehetetlenné teszi, hogy erre a látogatásra vállalkozzék. Hamar elterjedt a híre annak, hogy Fajszi Károlyt eltanácsolják a kecskeméti jogakadémiáról március 15-iki szereplése miatt; – erre végül nem került sor.
Fajszi Károly beszédéről még sokáig vitáztak. A mögötte álló diákok úgy vélték, hogy az senkit nem sértett. A szöveget a zsűri ugyanis megvizsgálta, és az abból kihúzott mondatot Fajszi Károly nem is mondta el, mert háta mögött ült egy diáktársa, aki a beszédet a gépelt írásból szó szerint súgta. Az egyetemisták szerint, ha az előkelőségek megvárták volna a szónoklat végét, ami sok mindent kimagyarázott, aligha fulladt volna botrányba Kecskemét március 15-iki ünnepe 1936-ban. És talán tíz hónappal később a kecskeméti diákvezér sem hólapátolóként dolgozik éjszakánként a pesti utcákon.
Falusi Norbert írása
*Lószőrmatrac-ügy: 1929-ben a honvédelmi minisztérium 3,5 millió pengő értékben lószőrmatracot rendelt, hogy a katonák szalmazsákját lecseréljék, csakhogy ehhez nem folytatták le a nyilvános versenytárgyalást, mai kifejezéssel nem volt közbeszerzési eljárás. Az ügy akkorát szólt, hogy a miniszterelnök, gróf Bethlen Istvánnak le is kellet mondatni a honvédelmi minisztert, gróf Csáky Pált az államtitkárával együtt.
Felhasznált periodikák az Arcanum adatbázisából:
8 Órai Ujság, 1936
Esti Kurir, 1936
Friss Ujság, 1936
Kecskeméti Közlöny, 1931, 1936
Kecskeméti Lapok, 1936
Kecskemét és Vidéke, 1936
Magyar Nap, 1936
Szabad Föld, 2001,
Postás Dolgóz, 1987
Irodalom, segédletek:
Péterné Fehér Mária: Kecskemét polgármesterei 1848 - 1950. Kecskemét, 1996 - online:Kecskemét polgármesterei 1848-1950
Varga Istvánné: Fajszi Károly, az eszperantó mozgalom jeles személyisége. In: Honismeret
