Új-Guinea kőkorszakát éli ebben az időben. A bennszülöttek kőfegyvereket használnak még és Bíró Lajoson kívül egyetlen fehér ember sem merészkedik közéjük. Hiszen a pápuák emberevők, vígan fogyasztják el még ebben az időben leölt ellenségeik testét. Meg is kérdi egyszer a törzsfőnök a magyar tudóstól:
– Nem félsz te fehér ember, hogy egyszer csak levágunk és megkai-kaizunk?
– Dehogy félek – feleli Bíró, – sőt inkább örülnék neki. Mert a fehér ember nem hal meg, ha megölik, csak a Jézushoz jut. A Jézus aztán megüzeni az én fehér testvéreimnek, hogy ti megöltetek és ők eljönnének nagy hajóval és elfoglalnák a ti földeteket.
Így élt Bíró háborítatlanul valóságos robinzoni életet az emberevők közt hosszú éveken keresztül – számolt be riportjában a kecskeméti segédtanárról a Tolnai Világlapja 1939-ben.
De ki volt Bíró Lajos?
Bíró Lajos, a rovarok világának szakértője, aki Kecskeméten kezdte pályafutását, ahol segédtanár volt a református gimnáziumban. Ekkoriban, 1895 körül, már nagy szenvedéllyel kutatta a helyi bogár- és állatvilágot. Kecskemét és Zemplénmegye bogárvilágáról is írt tanulmányokat, melyekben részletesen bemutatta a helyi fauna különböző fajait. Bár a teológiai pályát elhagyta, a tudomány iránti elhivatottsága és a rovarok iránti szenvedélye vitte tovább.
Bíró Lajos 39 évesen, 1895-ben úgy döntött, hogy életét egy merész kutatásnak szenteli, és elhagyja Magyarországot, hogy az egzotikus Új-Guineában folytassa kutatásait. Mivel a sziget távolsága és az útiköltségek hatalmas összegeket emésztettek volna fel, Bíró úgy döntött, hogy eladja 60 000 darabos rovargyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumnak, hogy megszerezze a szükséges pénzt az utazáshoz. A múzeum megvásárolta a gyűjteményt, így Bírónak volt lehetősége elutazni Új-Guineába, ahol ismeretlen veszélyekkel kellett szembenéznie: mérges kígyók, emberevők és sárgaláz.
A kutató élete nemcsak tudományos eredményei miatt vált híressé, hanem azért is, mert valósággal „magyar Robinzonként” élt a veszélyes dzsungelben. Az emberevő törzsekkel kialakított barátsága szinte hihetetlennek tűnik, de Bíró valóban hosszú éveket töltött közöttük, miközben rovarokat gyűjtött, és a helyi közösséggel is szoros kapcsolatot alakított ki. A pápuák megfigyelték őt, de ugyanakkor megvetették is a „butaságáért”, amiért bogarakat gyűjtött. Egyik alkalommal Bíró azt mondta a törzsfőnöknek, hogy a bogarakkal orvosságot készítene, így a helyiek több ezer rovarral gazdagították gyűjteményét.
Ő egyedüli fehér emberként élt közöttük, miközben kutatásokat végzett a rovarvilágról és magáról a trópusi környezetről is. A rovarok mellett a természetes környezet és a különböző veszélyek is részét képezték az életének, például egy eset, amikor majdnem megmarta egy mérges kígyó. A tudós csodával határos módon megmenekült, és a kígyót a Magyar Nemzeti Múzeumnak küldte, ahol még ma is őrzik a preparált példányt.
Bíró Lajosról azt is beszélték, hogy a pápuák közt élve feleséget is választott magának. Hét évnyi egyedülálló és kalandokkal teli életet élt az emberevőkkel. Itthon nagy ünnepségekkel fogadták, és tiszteletbeli múzeumőrként folytatta munkáját. A múzeum számára is értékes gyűjteményt és tudományos anyagot hozott haza. Később Marokkóban, Törökországban és egyéb helyeken kutatott, 1931-ben egy maláriás lázroham elvitte. Még élete utolsó éveiben is gyakran visszaemlékezett az emberevőkkel töltött időszakra, és úgy beszélt róluk, hogy „nem rosszabbak a fehér embernél, csak primitívebbek”.
(Cikk forrása: Arcanum; Képek forrása: Bíró Lajos hagyatéka, NÉPRAJZI MÚZEUM)
